Biztatónak nevezte, hogy a vírus szennyvízben mért örökítőanyagának mennyisége szinte mindenütt lassan, de egyértelműen csökken. Ezért bizakodhatunk abban, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek száma is folyamatosan csökkenni fog – mondta. A tisztifőorvos közölte, hogy miután jelentős mennyiségű vakcina áll rendelkezésre – a viszonosság elve szerint – a Magyarországon szolgáló diplomaták számára is biztosítják a védőoltás lehetőségét. Az országos vérellátó szolgálat közleményére utalva azt mondta: ha a véradónak a védőoltás beadása után nincs panasza, akár már az oltást követő napon adhat vért.
Müller Cecília kifejtette: a járvány kedvező fordulata azért vált lehetségessé, mert
egyre kevesebb fogékony ember van Magyarországon, aki elkaphatná a vírust,
hiszen kialakul a két oltást követő védelem. Továbbra is vigyázunk kell azokra, akik védtelenek, de azoknak is vigyázniuk kell, akik már be vannak oltva – tette hozzá. Hangsúlyozta: fontos, hogy ne felejtsük az alapvető járványügyi szabályokat. A szűréseket továbbra is végzik, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszai ma Budapesten, a Deák Ferenc téren, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és az Aquaworld parkolójában működnek. Felhívta a figyelmet a várandósok és a közeljövőben gyermeket tervezők védelmének fontosságára, és arra kérte őket, hogy minél előbb oltassák be magukat.
Csütörtöktől újraindulnak a népegészségügyi szűrővizsgálatok