A Színház Online számol be a Jelen című hetilap interjújáról, amelyben Upor László egykori rektorhelyettest kérdezték a freeSZFE jövőjéről.
„Ez azért óriási szám a mi kis négyszázvalahány fős iskolánkhoz képest. Az egyéni szerződések aláírása folyamatban van, ezért is nem lehet pontosan tudni, hányan élnek majd a lehetőséggel, de látszik, hogy folyamatosan növekszik a számuk. Nyilván vannak olyanok, akik meggyőződésből maradnának, és folytatnák ott, ahol vannak, másokat esetleg nem érdekel túlzottan, hogy milyen körülmények között és kikkel folytatják, csak tanulhassanak, és vannak, akik nagyon is szeretnének elszakadni az új vezetés által »dominált« intézménytől, hogy ilyen finoman fogalmazzak, csak esetleg valamiért nem tehetik. De úgy érzem, nagy az eufória” – mondta Upor arra utalva, hogy öt európai egyetem befogad bizonyos képzéseket, és a hírek szerint eddig 150 hallgató és tizenegy doktoranduszjelölt került a programba.