„Hiteltelen” és „hős” – Salvini budapesti látogatásától hangos az olasz sajtó

2021. április 02. 18:12

A jobboldali sajtóorgánumok üdvözlik az alakuló jobboldali szövetséget, a baloldali koalíciós kormánytagokban azonban több kritika is megfogalmazódott.

2021. április 02. 18:12

Kiemelt figyelemmel kísérte az olasz sajtó Matteo Salvini volt belügyminiszter budapesti látogatását – írja a Magyar Nemzet, amely megnézte, hogyan reagáltak a dél-európai ország lapjai a budapesti találkozóra.

A jobboldali sajtóorgánumok üdvözlik az alakuló jobboldali szövetséget. A baloldali koalíciós kormánytagokban azonban több kritika is megfogalmazódott – összegezhetnénk a cikket.

Francesco Boccia a Demokrata Párt képviselője például

azzal vádolja a Liga vezetőjét, hogy „szöges kerítést épít Orbánnal és a lengyelekkel”.

A baloldal szerint Salvininek a homotranszfóbia törvényét kellene jóváhagynia, nem pedig az LMBTQ jogokat megtagadó magyarokat és lengyeleket követnie.

Enrico Letta a Demokrata Párt újonnan megválasztott főtitkára hiteltelennek nevezte Salvinit és úgy fogalmazott, a külügyekért felelős bizottságnak figyelemmel kellene kísérnie Salvini lépéseit. Peppe Provenzano a Rainews csatornán súlyos hibának tartja az Orbán, Salvini és Morawiecki találkozót, mivel a két politikus a nemzet ellenségei, vétójukkal veszélybe sodorták a helyreállítási alap juttatását.

„Helytelen dolog lenne két olyan európai miniszterelnökkel találkozni, akikhez többéves barátság és gyümölcsöző kereskedelmi viszony fűz? A Demokrata Párt baja, ha csak az Ius soli, (állampolgárság kiterjesztése) és a hering mozgalom marad nekik” – reagált a támadásokra a Twitteren Salvini.

„Európa reneszánsza” lehet az új alakulat neve – találgatja az Il Tempo jobboldali napilap,

majd kiemeli Orbán Viktor méltató szavait. „Salvini a mi hősünk,” mivel belügyminiszterként megállította az illegális bevándorlást. Remekül sikerült találkozóként beszél Salvini budapesti útjáról a La Verità újság, arra hivatkozva, hogy a politikai felek között nem volt megosztó kérdés. Az Il Tempo napilap főoldalon foglalkozik az eseménnyel. Az Il Libero portál humorosan úgy fogalmaz, „a három vezető szívélyes üdvözlése is az őrületbe kergeti a baloldalt”, majd csatolja a találkozó első pillanatait megörökítő videófilmet.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2021. április 03. 12:54
Az olasz társadalom nagyobbik része baloldali, ezért Salvini ha kormányban akar maradni, középutas politikát fog csinálni. Salvini belpolitikai okokból nem fog belépni egy nyilvánvalóan szélsőjobboldali frakcióba. Sőt, inkább a Fidesz helyére, a Néppártba igyekszik és ha ezt eléri,akár megnyerheti a választást is. Ehhez képest Orbán kispályást csinált magából, ezért nem hiszem, hogy Salvini Orbán partnere marad 2022 után is, mert ha jól emlékszem, Olaszországban 2023-ban lesz a választás.
illiberator
2021. április 03. 07:32
"A baloldal szerint Salvininek a homotranszfóbia törvényét kellene jóváhagynia, nem pedig az LMBTQ jogokat megtagadó magyarokat és lengyeleket követnie." Tehát nem a józan észt kéne követnie.
Berecskereki
2021. április 03. 06:50
Természetes, hogy visítozik a balliberális tábor, mivel egyre közelebb kerülünk a 2024-es EP választáshoz és addig minden tagállamban lesznek választások. Amennyiben ezeken a választásokon nő az alakulóban lévő szövetség támogatottsága, akkor várható, hogy a 2024-en EP választáson kiugró lesz a támogatottságuk.
anna bolena
2021. április 03. 00:00
Hú, figyelitek, hogy aktivizálódtak rögtön a szuverén trollok? Hiába, jelentős találkozó volt ez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!