A magyarok oxigénellátása az első, leállt az export

2021. április 03. 07:18

A harmadik hullámban jelentős mértékben megnövekedett a kórházak orvosi oxigén iránti igénye.

2021. április 03. 07:18
null

A tavaly tavaszi első hullámban a kórházak jellemzően még csak oxigén-készleteket rendeltek be, de a ténylegesen felhasznált orvosi oxigén mennyiségben alapvetően nem volt lényeges növekedés a normál állapotokhoz képest – adott eligazítást Bohner Zsolt, a Messer Hungarogáz Kft. ügyvezető igazgatója az Indexnek.

A koronavírus miatt megnőtt az igény az oxigénre

A járvány aztán újabb lendületet vett és tavaly novemberben, a második hullámban a cseppfolyós oxigénfelhasználás már kétszeres mennyiségre emelkedett; ugrásszerűen nőtt a palackos oxigén iránti igény is, a normál helyzethez képest mintegy háromszorosára. Idén márciusban, csak a múlt hét folyamán

a cseppfolyós oxigénigény két és félszeresére, a palackos oxigénigény kilencszeresére nőtt a normál állapotokhoz képest.

Alapesetben nagyjából 6500 messeres palack forog az egészségügyben, ez a jelenlegi helyzetben viszont már 12 ezer darab. A robbanásszerű igény növekedésből az következett, hogy a cég már (hatósági külön engedéllyel) ipari palackokba is tölthet orvosi oxigént (természetesen a megfelelő minőségbiztosítási eljárások betartása mellett). 

Az export jelenleg másodlagos

„A harmadik hullám előtt Szerbiába szállítottunk még orvosi oxigént a Messer Csoport leányvállalatai között fennálló ellátási megállapodások alapján, ameddig ezt a hazai igények lehetővé tették” – mondja Bohner Zsolt, hozzátéve, hogy mivel mára a magyar igények kielégítése vált elsődlegessé, így

a harmadik hullámban kizárólag a magyar kórházak ellátására koncentrálják minden erőforrásukat.

 Az orvosi oxigén szállítására egyébként a kórházak közbeszerezési pályázatot írnak ki, ez egyben ellátási kötelezettséget is jelent számukra a szerződött kórházak felé. A cég három levegőszétválasztó üzemet működtet Magyarországon (Budapesten, Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán), ezekből kettő rendelkezik az orvosi oxigén előállítására kiadott engedéllyel.

Az eredeti, teljes cikket (a többi között az orvosi oxigén gyártásának részleteiről) ide kattintva olvashatja.

Címlapképen: Dolgozó az épülő ideiglenes egészségügyi ellátóhelyhez tartozó, harmincezer köbméter oxigén tárolására képes tartály beemelése előtt Budapesten, a Hungexpo G pavilonjában 2020. április 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ügyek
2021. április 03. 13:01
Unalmas vagy troll.
hopika
2021. április 03. 10:49
5.-ikek vagyunk a népességarányos halálozásban. ha igaz az azért szomorú, ha ez az eszközük az oltásra való buzdításra akkor meg azért.
EBart0k
2021. április 03. 10:45
"a harmadik hullámban kizárólag a magyar kórházak ellátására koncentrálják minden erőforrásukat" Míg a Momentum Romániának ígérte a magyar oxigénkészlet felét. :DDDD
illibernyák
2021. április 03. 10:07
Mindenki, aki a járvány ellen küzd, az ott van a frontvonalban, a kórházakban, oltópontokon. Két kivétel van, a járvány két vezető hatalma: az egyik a Balaton felvidéken a farkát meresztő és a hasát füstölt sonkával degeszre tömő Orbán, a másik pedig a járvány élharcosai, a szabadnapot kivevő Törzs, a nyunyóval. Mekkora gennyek ezek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!