Az EMMI 5,5 millió forinttal támogatta a Szimbiózis Alapítvány gépjárműcseréjét

2021. április 09. 15:50

Az EMMI 443 millió forintos keretösszegű gépjármű pályázatot hirdetett, amelyre az úgynevezett „támogató szolgálatok” fenntartói pályázhattak.

2021. április 09. 15:50
null

Ahhoz, hogy egy fogyatékos fiatal, vagy felnőtt eljusson a speciális iskolába, vagy igénybe tudjon venni egy másik településen lévő szolgáltatást, egészségügyi ellátást, vagy ügyet intézzen az odajutásban segítségre van szüksége. Ebben van fontos szerepe a támogató szolgálatoknak és az őket szállító járműveknek, amelyeknek köszönhetően rengeteg akadály legyőzhető – olvasható Fülöp Attila Facebook-bejegyzésében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet ezért 5,5 millió forinttal támogatja a Szimbiózis Alapítványt, hogy új gépjárműre cserélje  600 ezer kilométert futott buszát.

Mint Fülöp Attila írta, az EMMI 443 millió forintos keretösszegű gépjármű pályázatot hirdetett, amelyre az úgynevezett „támogató szolgálatok” fenntartói pályázhattak. Az összeget új, vagy használt gépjármű vásárlására, meglévő járműpark bővítésére, vagy a járművek cseréjére fordíthatja a fenntartó.

Nyitókép: Facebook

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!