Wintermantel: A BKK is adjon kedvezményeket az utasoknak!

2021. március 10. 09:34

A Fidesz választókerületi elnöke szerint a HÉV-en és a vonatokon óriási kedvezményeket adtak a korlátozások miatt.

2021. március 10. 09:34
null

Újpest korábbi polgármestere, a Fidesz választókerületi elnöke szerint az lenne a normális, ha a főváros tömegközlekedési cége, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is visszatérítené a fel nem használt jegyek és bérletek árát.

Wintermantel Zsolt szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, míg a HÉV-en és a vonatokon óriási kedvezményeket adtak a korlátozások miatt, addig ez a fővárosi tömegközlekedési cégénél fel sem merült. „Szerintem ez elsősorban nem anyagi, hanem szemléletbeli kérdés: hogyha egy fővárosi önkormányzat a saját polgárai, a saját lakosai érdekében jár el, akkor elsősorban – azt gondolom – az ő igényeiket kell figyelembe venni” – hangsúlyozta. Hozzátette, másfél éve mást sem hall Karácsony Gergely főpolgármestertől és a városháza vezetőitől, hogy nincs pénz, ami „kezd egy kicsit unalmas lenni”. Eközben pedig az látszik, hogy tanácsadókra van pénz, és a Lánchíd, valamint a 3-as metró felújítása is sokkal drágább lesz, mint arra Tarlós István, az előző főpolgármester idejében számítottak – emelte ki Wintermantel Zsolt.

Kérdésre elmondta azt is, amikor mindenkinek ki kellene vennie a részét a válság kezeléséből, azt látja, hogy a fővárosi és sok kerületi önkormányzat is csak „tartja a markát”.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2021. március 10. 10:49
Ezek kedvezményt? Ha a kormány nem rendel el adómoratóriumot, már az utólsó bőrt is lehúzták volna a buta pesti prolikról. Bár ha voltak olyan hülyék hogy megszavazták maguknak, én hagytam volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!