Hozzáteszi: „Ez történt Európában is. A kulturális diverzitás abszolút értékként fogalmazódik meg,
a többségi életforma pedig gúny tárgyává válik, mintha annak esszenciája a maradiság és az elnyomásra való hajlam lenne.”
S ha már globalizmus: közhely, hogy „a tőkének nincs hazája”, de Fűrész hagsúlyozza, hogy volt, amikor volt: 1945 és 1980 között, „a kapitalizmus teljes foglalkoztatottságot priorizáló, háború utáni makrogazdasági rezsimjében” – fogalmaz, amikor „a tőke a nemzeti határok közé volt szorítva”. Ez volt „a piacgazdaság aranykora”, a termelés bővülése bérnövekedésben öltött testet, és középosztályosodás felé vitt az út a hetvenes évekig. Márpedig az ezt felváltó globalista felfogás, s a nemzetek feletti intézmények nem kínálnak megoldást a piacgazdaság ciklikus válságainak megoldására – vallja, 2008-ra utalva, amikor
az eurozóna fiskális politikája nőtt a tagállamoké fölé, megbénítva őket a krízis során.
Az is izgalmas, hogy a migráció kérdése kapcsán – amely hazánkban is politikai kampánytéma volt – Barthel-Rúzsa Zsolt azt emelte ki, hogy a migráció és annak következményei ma már jobban aggasztják a nyugat-európai országok lakosságát, mint a magyarokat. A bevándorlás szigorú szabályozásával, a határok védelmével szinte mindenki egyetért, míg a kötetben Stefkovics Ádám analízise rávilágít, hogy „az unió és benne a brüsszeli technokrácia iránti bizalom hanyatlása mögött két meghatározó tényező áll: a gazdaság és a migráció.” – fogalmaz, példaként bal- és jobboldali rendszerellenes pártok felemelkedését sorolja.