egy fertőzött ember négy másikat fertőzhet meg, amennyiben mindannyian egy légtérben negyedórán túl, maszk nélkül tartózkodnak. A tapasztalatok szerint nagyon gyorsan változhat a fertőzöttek klinikai állapota, gyorsan fejlődnek ki a tünetek, ezért nagyon sok esetben kórházi kezelés és lélegeztetés szükséges a páciensek életben tartásához – tette hozzá.
Elkezdték kidolgozni a pedagógusok oltásának részletes terveit
Az elmúlt napon 9637 új fertőzöttet azonosítottak, kórházban 11 760 beteg fekszik és 1467–en szorulnak lélegeztetésre, emellett arányaiban növekszik a kórházi kezelést igénylők száma a fertőzöttekéhez képest – ismertette a járványügyi adatokat a tiszti főorvos, megjegyezve, a betegek ápolásával emberfeletti munkát végeznek az egészségügyben dolgozók. A védekezésben óriási jelentősége van annak, hogy már 1 747 519 embert beoltottak, közülük 524 604–en a második dózist is megkapták már – tudatta. „A világ négy sarkába elmegyünk annak érdekében, hogy vakcinát szerezzünk a magyar emberek számára” – jelentette ki Müller Cecília. Megjegyezte, a védettség megszerzéséért nagyon fontos, hogy regisztráljanak az oltásra azok, akik ezt még nem tették meg.