Nyitrai Zsolt: Sikeres volt az állatvédelmi párbeszéd

2021. március 10. 07:37

Több mint negyedmillióan mondták el a véleményüket.

2021. március 10. 07:37
null

Sikeres volt az online állatvédelmi párbeszéd, több mint 250 ezren mondták el véleményüket 13 fontos kérdésben az állatvédelem és a felelős állattartás témakörében – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szerdán a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Nem marad következmények nélkül

Hozzátette, mindkét témakörben a kormány fontos döntéseket kíván hozni, ez pedig azt jelenti, hogy a többi konzultációhoz hasonlóan ez sem marad következmények nélkül.

Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a videóban felsorolta az egyetértési pontokat: az ivartalanítási program kiszélesítése, a felelős állattartásra való felhívás, illetve a civil szervezetek támogatása.

Felül kell vizsgálni a petárdák haználatát

Ovádi közölte azt is, a kérdőívet kitöltők arra is rávilágítottak, hogy felül kell vizsgálni a jogszabályi környezetet a pirotechnikai eszközök használatát és a vadállatok cirkuszi szerepeltetését illetően. A miniszteri biztos megígérte, hogy az online kérdőív eredményeit integrálják a nemzeti állatvédelmi programba.

(MTI)

A címlapkép illusztráció.

Kép forrása: Stephan Schulz/AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2021. március 10. 17:08
Neked is mondom: 250 ezer ember pont eleg arra, hogy eldontse, mi legyen a kovetkezo valasztas vegeredmenye.
még fokozza
2021. március 10. 13:09
Mit mondtak a vadászati kiállításról?
nyúlgerinc
2021. március 10. 12:00
Létszámarányosan kevesellem a negyed milliós aktivitást ebben a témában. Tényleg csak ennyi embert érdekel az állatok sorsa? Vagy csak egyszerűen kényelmesek az emberek? Arra viszont kíváncsi leszek, hogy a moslékosok un. előválasztási bulija mennyi magyart fog aktivizálni, arra különösen kíváncsi vagyok, hogy mely állatfajtát (Momentum, DK, Jobbik, Párbeszéd etc) fogják majd anno bejelölni. Na nem rápisálással, bár szerintem az lenne a tökéletes, a kutyák jobban meg tudják különböztetni egymástól a jó és a kevésbé jó embereket.
szodabár
2021. március 10. 10:25
Nagy szükség volt rá, köszönjük a megkínzott állatok nevében. Reméljük lesz eredménye. Talán kezdhetnék azzal a felvilágosítást, hogy nem kényszer a tortaevés. És még mindig tartanak kutyaviadalokat a cigányok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!