Elveszett az ellenzéki többség Szekszárdon

2021. március 09. 10:02

Zaják Rita az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) frakcióját elhagyva független képviselő lesz.

2021. március 09. 10:02
null

Elfogyott az ellenzéki többség a szekszárdi közgyűlésben, miután az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) frakciót elhagyva független képviselő lesz Zaják Rita, számol be a Telex. A bejelentést Bomba Gábor, az ÉSZ vezetője hozta nyilvánosságra, miután Zaják értesítette erről korábbi frakciótársait. Bomba szerint Zaják már korábban is többször az ÉSZ programja ellen szavazott, így volt jele annak, hogy nem marad a frakcióban.

A legkisebb magyarországi megyeszékhelyen a polgármesteri címet ugyan elnyerte a Fidesz színeiben Ács Rezső, ám a 14 képviselői helyből nyolc az ÉSZ-é lett, így a polgármesterrel együtt is csak hét szavazata volt a kormánypártnak. A nyolcadik mandátumot kompenzációs listán kapta meg az egyesület, ez jutott Zaják Ritának, aki a Párbeszéd tagja volt, a párt kérésére került előre a kompenzációs listán. Bomba az ÉSZ nevében követeli, hogy a képviselő adja vissza mandátumát, amelyet az ÉSZ-től, listán kapott.

Fotó: Facebook

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2021. március 09. 15:50
A bomba bejelentést Bomba Gábor tette. A mandátumot visszaadni pedig ősi magyar szokás.
Kristály
2021. március 09. 15:29
Új választásokat kell kiírni . Sürgösen.
Senye Péter
2021. március 09. 15:19
Fordul a széljárás.
kunfia
2021. március 09. 14:00
Aha,aki nem orbánista,az ellenzéki? Lehet,hogy csak normális...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!