Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája – közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A lengyel miniszterelnök a keddi varsói sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel és Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével találkozik Budapesten.
A találkozó napirendjéről Morawiecki elmondta:
„különféle európai ügyeket, ezen belül egyértelműen politikai, az EP működésével összefüggő kérdéseket vitatnak meg”.
„Egyeztetnek arról is, hogyan lehet a legjobban megvalósítani az európai programot az összes állam, de elsősorban Lengyelország, Magyarország és Olaszország érdekében” – fogalmazott a lengyel kormányfő. Múlt héten a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt EP-küldöttségének vezetője, Beata Mazurek elmondta:
az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójához tartozó PiS az ECR bővítésében érdekelt,