Az uniós átlagnál alacsonyabb a vírus miatti többlethalálozás Magyarországon

2021. március 25. 13:37

Nem igaz az ellenzéki sajtó állítása, miszerint Magyarországon arányaiban többen halnak meg koronavírusban, mint az EU-ban.

2021. március 25. 13:37
null

Magyarországon 2020-ban 140 900-an haltak meg, 8,7%-kal, 11 297 fővel többen, mint 2019-ben. Ezt megelőzően legutóbb 1999-ben volt 140 ezer felett a halálesetek száma. A 2015 és 2019 közti öt éves átlag halálozási számhoz képest 8 331 fő a többlethalálozás, ami 6,3 %-os növekedést jelent.

2021 első hét hetében 4%-kal kevesebben vesztették életüket, mint ahányan a 2015-2019-es években átlagosan meghaltak, 2020-hoz képest azonban 7,2%-kal magasabb az idei év hasonló adata. A február elején kezdődő harmadik hullámban regisztrált koronavírussal fertőzöttek számának emelkedését követően

a következő hetekben a halálesetek számában újra növekedés várható.

2020 novemberének utolsó három és december első két hetében tetőzött 4000 feletti átlagos heti esetszámmal a járvány második hulláma, az ezt követő hetekben mérséklődés következett be.

2021 első hét hetében a halálozások területi adatait vizsgálva a főváros, valamint Heves és Pest megye kivételével az ország többi megyéjében többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 42%-os növekedést Tolna, a legjelentősebb, 13%-os csökkenést Heves megyében mérték.

A települések jogállását tekintve a 2021 első hét hetében a fővárosban 11%-kal csökkent az elhunytak száma. A többi kategóriában közel azonos mértékű, 10% körüli emelkedést regisztráltak.

Nemzetközi kitekintés

Az aktuális adatok szerint 2020-ban az Európai Unió országaiban átlagosan 10,6%-kal többen haltak meg, mint 2019-ben. 15 országban volt az átlagot meghaladó a halálozási többlet. Magyarországon az átlagnál kedvezőbb, 8,7%-os volt a növekedés. 2021 első hét hetében az Európai Unióban átlagosan 19,7%-kal többen haltak meg, mint 2020 azonos időszakában. 10 országban volt az átlagot meghaladó a halálozási többlet. Magyarországon az Uniós átlagnál kedvezőbb, 7,2%-os volt a növekedés.

Az EU-n belül a legalább egy dózissal oltottak aránya a 60 évesnél idősebb korcsoportban Magyarországon a legmagasabb.

2021 első hét hetében a heti halálozások százezer lakosra jutó átlagos mutatószáma leginkább a kelet-közép-európai országokban magas. Magyarországon, a szomszédos országokhoz hasonlóan, magas, 29,3 ez az érték, Szlovákiában 35,4; Csehországban 32,8; Szerbiában 32,1; Horvátországban 31,2; Romániában 31,1; Ausztriában 21,5.

2021 első hét hetében 4%-kal kevesebben veszítették életüket, mint ahányan a 2015-2019-es években átlagosan meghaltak. A halálozási adatokban a kormányzati kommunikációból (NNK) ismert koronavírusban elhunytak aránya 22%-ot tett ki. Ugyanez az arány Ausztriában 6/16%, Lengyelországban 18/18%, Csehországban 48/30%, Franciaországban 8/19%, Belgiumban -4/13%.

Oltottak aránya nemzetközi viszonylatban

A legalább egy dózissal oltottak aránya a 2020.12.08. és 2021.03.17. közötti időszakban az Egyesült Királyságban, Monacóban, Máltán és Szerbiában a legmagasabb, Albániában és Ukrajnában a legalacsonyabb. Magyarországon ez az érték magas, 15%. A teljesen immunizáltak aránya Monacóban és Szerbiában a legmagasabb, Lettországban, Bulgáriában és Albániában a legalacsonyabb. Magyarországon ez az érték közepes, 4,4%.

Az EU-n belül a legalább egy dózissal oltottak aránya a 60 évesnél idősebb korcsoportban Magyarországon a legmagasabb.

Forrás: KSH

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Isten jobb keze
2021. március 25. 22:08
Micsoda buta egy cikk! Szinte az összes nemzetközi sajtó a magyart hozzaki a kovidos elhalálozások éllovasaként, lakosság arányosan! Sajnos ! Tessenek utánna nézni!
Lezlie407
2021. március 25. 21:26
Mondjuk a covid miatti többlet halálozásba nem kéne beleszámolni 2020 elejét. Főleg, hogy 2020 elején az átlagnál 4000-rel kevesebben haltak meg. Ez erősen befolyásolja a többlet számítás. Ráadásul 2021-ből is csak a második hullámig nézzük az adatokat és utána indultunk meg a lejtőn. Szóval elég nagy játszadozás a számokkal ez a cikk
zsoltkom2
2021. március 25. 21:15
Amíg a halálozási statisztika megfelelően jól csengő számait keresik itt politika felelősség csökkentése érdekében, addig a többiek nézzenek szembe a valósággal... Előzmény... "A kormány másfél hónap előnyt adott a brit mutációnak, itt az eredménye Az intézkedések késtek, kicsúszott a kontroll alól a járvány. Orbán már egy hónapja tudta, hogy dráma lesz, de még akkor is kivárt. Most lakosságarányosan világelsők vagyunk a halálozásban és a kórházban fekvő covidosok számában is." https://bit.ly/3cocYnE Következmény... "Elesett az ózdi kórház: Olyan állapotok vannak a főigazgató szerint, mint tavaly Olaszországban (+videó)" https://bit.ly/3d3Ftq0
antares007
2021. március 25. 20:41
Itt semmi nem stimmel,nem tudták az orvosok,hogy mi szinte minden negatív mutatóban az elsők között vagyunk(cigi,pia,kövérek,nem mozgás )ennek a hozama általános lepukkant immunszisztéma,na ennek kéne elindulnia az oltás hatására?ellenanyag csak normális immunszisztéma esetén indul meg és győzi le a vírust. Jelenleg csak imádkozni lehet,hogy ne alakuljon ki egy magyar mutáns,hiszen látjuk,hogy az orvosoknak sincs sok kardinális kérdésre semmi válaszuk(meddig vagy védett az oltás után,átadod e oltottan,hányszor kell a jövőben oltani,aki átment,annak nem kéne oltás,de nincs logisztika ezt kideríteni plusz még száz kérdés, mégis az emberek 95% betart mindent, maszk távolság fertőtlenítés,akkor hogyan terjedhetett az un.brit covid kevesebb ,mint egy hónap alatt itthon úgy,hogy közben ez már 100%.Minden sántít,nem merik bevallani az igazat,kínában elvileg alig van covidos,de mégis mindenki maszba jár,naponta van ahol minden 3 órában egy appen keresztül le kell leadni lázas vagy vagy sem kivel mikor meddig voltál,totális kontroll van ezt szalámi technikával mindenütt be fogják vezetni, aztán ki tudja mi fog még jönni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!