A korábban összesítettnél is többen maradtak az állami egészségügyben

2021. március 03. 17:22

2021. március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3%-a, több mint 106 ezer szakember választotta az ba lépést.

2021. március 03. 17:22
null

Az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-en döntöttek az állami egészségügyi rendszerből történő kilépés mellett – áll az Országos Kórházi Főigazgatóság szerdán kiadott közleményében. 

A végső adatok beérkezésével megállapítható, hogy a korábban összesítettnél is kevesebben,

az egészségügyi dolgozók alig 3,6%-a döntött az állami struktúrából való távozás mellett.

Ezzel párhuzamosan – a mai napig – közel 700 új belépő is érkezett a rendszerbe. A betegellátás mindenhol biztosított. Az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége, közel 106 ezer dolgozó írta alá az állami egészségügyi szolgálati jogviszonyba való átlépést. A korábbi híradásokkal ellentétben csak

az érintettek 3,6%-a döntött a váltás mellett, összlétszámuk a 4000 főt éri el.

„A jogviszony a törvény erejénél fogja, március 1-jével szűnt meg, a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét.Jelenleg is zajlik a felmérés, hogy a dolgozók milyen szakmai területekről távoztak. Ezzel párhuzamosan – a mai napig – közel 700 új belépő is érkezett a rendszerbe” – áll a közleményben. 

„A magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő, mindössze egy-egy intézmény esetében merült fel átmeneti humánerőforrás-hiány. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással minden intézmény képes kezelni a helyzetet” – teszik hozzá. 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a továbbiakban is folytatja a tárgyalásokat a felmerülő kérdések tisztázása érdekében az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel.

(MTI)

Fotó: (MTI/TASR /Martin Baumann)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2021. március 03. 18:55
háááát...ez borzasztó...hogy fog így a moslék választást nyerni ?
hopika
2021. március 03. 18:39
ki gondolta volna
Minnie
2021. március 03. 17:56
Libbolsinácik fekete napja.
B_kanya
2021. március 03. 17:52
3,6%, ami az új belépőkkel talán netto 3%... 33év szolgálati viszony után (plusz pár év egyetem) ez az évi átlag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!