17 évesek is szavazhatnak az előválasztáson!

2021. március 01. 12:54

Ez nem csak a fiatalok, hanem az ország érdeke is.

2021. március 01. 12:54
Fekete-Győr András

„17 ÉVESEK IS SZAVAZHATNAK AZ ELŐVÁLASZTÁSON!

Elfogadta az ellenzéki együttműködés: azok is szavazhatnak az idén augusztusban kezdődő előválasztáson, akik ma még nem, de a 2022-es országgyűlési választáson már nagykorúak lesznek!

Teljesen érthető, hogy a 18 éven aluliak is beleszólást akarnak abba, hogy az ellenzék milyen jelöltekkel és milyen programmal vág neki a parlamenti választásnak – ezért volt természetes az első perctől, hogy támogatjuk a Momentum TizenX javaslatát, és mindent megteszünk azért, hogy az ellenzéki pártokkal közösen így alakítsuk ki az előválasztás szabályait.

Ez nem csak a fiatalok, hanem az ország érdeke is. Ugyanis ahhoz, hogy hogy 2022-ben legyőzzük a Fideszt, a lehető legtöbb embert kell mozgósítanunk már az előválasztáson is, köztük a legfiatalabbakat is, akik közül sokan gondolhatják úgy, hogy egy újabb Fidesz-győzelem esetén inkább külföldre mennek tanulni vagy dolgozni – csak ne kelljen életük legszebb éveit Orbán Viktor rendszerében leélniük.

Köszönjük az ellenzéki együttműködés pártjainak, hogy támogatták a javaslatot, és ezzel egy újabb fontos lépést tettünk a 2022-es győzelem felé vezető úton. Ahogy már sokszor elmondtam: jövőre nem csak kormányváltásra, hanem korszakváltásra van szükség – ez pedig a fiatalok nélkül biztosan nem fog menni.”

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2021. március 01. 23:59
Sőt, a 17 éven aluliak is. Bárki, csak valaki szavazzon.
linkeloe
2021. március 01. 21:17
Ezek jövőre , már LEGO-t is osztanának.
Autofocus
2021. március 01. 20:55
Már megint le kellett feküdnöd 7-kor? Már megint nem jutott a kakaóscsigából az óvodát átható korrupció miatt? Már megint késett a Bogyó és Babóca legújabb évada? Elvették a homokozólapátodat, csak azért mert csak? Mi kiállunk érted, mi hallatjuk a hangodat!
Cserei
2021. március 01. 20:24
Első osztály végén szerintem már képesek a gyerekek x-rajzolni egy négyzetbe. Javaslom, hogy 7 év legyen a határ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!