Soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra

2021. február 22. 07:44

Erdős Norbert szerint 2027-re újra meghatározó szereplőként térhet vissza a magyar élelmiszeripar a nemzetközi versenybe.

2021. február 22. 07:44
null

Komoly, soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra az évtized végéig, a korábbi európai uniós költségvetési ciklusokhoz képest jóval nagyobb összegből újulhat meg az ágazat – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, a lap hétfői számában megjelent interjújában. Erdős Norbert óriási lehetőségnek nevezte, hogy a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési időszakban a vidék több mint 4500 milliárd forintos forrásból és az elérhető legnagyobb, nyolcvanszázalékos állami kiegészítés mellett fejlődhet. A vidékfejlesztési programban a korábbi uniós ciklushoz képest háromszor akkora fejlesztési keretre pályázhatnak az élelmiszeripar szereplői – mutatott rá.    

Közölte, hogy várhatóan már az idei első fél évben megjelenik egy kiírás a mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari ágazat mikro- és kisvállalkozásainak, jellemzően eszközbeszerzés támogatására. Terveik szerint a második fél évtől újabb pályázat indul a nagyobb összegű, immár tőkeerősebb szereplők számára – tette hozzá Erdős Norbert. Elmondta azt is, hogy az előző ciklus kifizetései még nem zárultak le, így a beruházások megvalósulása, majd az eredmények mérése még nem lehetséges. Cél, hogy a hétéves pénzügyi keretből a teljes ágazat részesülhessen, méret szerinti megkötés és a tevékenység jellegének meghatározása nélkül.    

Annak érdekében, hogy az élelmiszeripari támogatásokra a pályázatok az ágazat igényeknek megfelelően legyenek kiírva, online egyeztetéssorozatot indítottak az élelmiszer-előállítás érdekképviseleteivel és a szektor más szereplőivel – közölte az államtitkár. A hazai szereplőknek most minden adottságuk és lehetőségük meglesz arra, hogy hét év múlva beérjék, megközelítsék a legfejlettebb európai versenytársakat – mondta Erdős Norbert. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a lakosság elkötelezett a hagyományos termékek mellett, ezért az alternatív fehérjeforrásokat, például a műhúsokat vagy az étkezési rovarokat komoly vizsgálatnak veti alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2021. február 22. 09:05
Na végre talán nem csak szemetet fognak termelni a hazai szereplők? Sajnos nem. Csak hatékonyabban fognak szemetet termelni... Elég bemenni bármelyik Coopba hogy elhányd magad a húspult előtt, de a CBA sem jobb sajnos. Mindezt aranyáron persze. Úgyhogy kösz nem, csak borból ami magyar. Az tényleg minőségi.
VakzKommondor
2021. február 22. 08:58
Újra? Lemaradtam valamiről? Lölő felkészül. Tovább tömik a gazdit.
flesh ripper
2021. február 22. 08:39
A nemzeti, patrióta kormányunk épít, fejleszt, gazdagít, újjáépít, javít, szépít. A hazaáruló moslékellenzék zülleszt , lop, csal, hamisít, rombol és hazaárul.
fabatka
2021. február 22. 08:38
Minek? Párizsi+ pirosarany mindenre is gyógyír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!