Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar számok javulása megállt, de sajnos erre nincsen igazolt válasz. Mint tájékoztatott: 1860 új fertőzött van, 99-en haltak meg, és 299-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a brit mutáns megjelenése miatt romlik a helyzet – tette hozzá. A kormányfő ugyanakkor kérdésre válaszolva elmondta, újabb korlátozások nem lesznek. „Ha gyorsan oltunk, akkor a jó hatás maga alá tudja szorítani a rossz hatást” – tette hozzá.
Így néz ki a kormány oltási terve
Orbán Viktor az oltási tervről szólva elmondta, hogyha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás, akkor húsvétra közel 2,5 millió ember lesz beoltva, míg június elejére ez a szám már 6 millió főre nőhet majd. Mint fogalmazott: „ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani – ami már nincs messze –, akkor mindenkit,