Niemand, neorealista nyitódarab

2021. február 19. 15:38

A leendő „Orbán-kormány Ünnepi Játékai Önmagával és Talpnyalóival” nyitányára már lassan fel is lehet kérni a szerzőt és rendezőt.

2021. február 19. 15:38
Gábor György
Gábor György

„Ha arra gondolok, hogy az 1920-tól töretlenül megrendezésre kerülő Salzburgi Ünnepi Játékok rendezvénysorozata 1943-tól szünetelt, s csak az 1945-ös győzelem napja után indult újra, továbbá, ha arra gondolok, hogy Hitler alatt, az Anschlusst követően, egyre több szereplőt tiltottak el a fellépéstől tiszta árjaságuk erősen megkérdőjelezhető indokával, s egyre többen mondtak nemet tiszta árjaságuk hiánytalan birtokában, ám erkölcsi felelősségük és morális tudatuk okán, nem is tartom oly meglepőnek, hogy – mint a mai hírekben olvasható –az Orbán-kormány nem újítja meg a korábbi szerződését a fővárosi önkormányzattal, s nem finanszírozza tovább az abszolút világhírűvé vált Budapesti Tavaszi Fesztivált. Az sem lepett meg, hogy minderről Káel Csaba tájékoztatta a fővárosi vezetést, az, aki az állam által felkért szervezője volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, ugyanaz, akit az Orbán-kabinet által elindítani kívánt új fővárosi fesztivál szervezőjének kért fel az Orbán-kormány. Amit Káel Csaba – magától értetődő módon – elvállalt.

Csak emlékeztetnék arra, hogy 1920-ban a Salzburgi Ünnepi Játékok Hugo von Hofmannsthal Jedermann című misztériumjátékával vette kezdetét, Max Reinhardt rendezésében.

A leendő »Orbán-kormány Ünnepi Játékai Önmagával és Talpnyalóival« nyitányára már lassan fel is lehet kérni az Orbán-kormányilag tiszta elkötelezettségű szerzőt és rendezőt, hogy írják meg és vigyék színpadra az Orbán-kormány új fesztiválsorozatának kezdetét jelentő Niemand c. neorealista nyitódarabot.”

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2021. február 20. 12:42
ez a niemand pöcs írhatna inkább arról, hogy a VII. és VIII. ker dk-s polgimesterei miért basznak ki a cigány zenészekkel.
Ekeke
2021. február 20. 11:44
A hülye biboldo mindenre emlékszik,Hitlerre,Anschlussra,Reinhardtra. Csupán egyvalami kerülte el a figyelmét a Tavaszi Fesztivál kapcsán: Bán Teodora kirúgása az új fővárosi vezetés által. Sokan mondták, meglesz meg annak a böjtje.Hat tessék. Most meg lehet ajvekolni.
széki lassú
2021. február 20. 11:34
Jó tanács! Eresszen el mindent, ne csináljon mást, csak halgasson bécsi klasszikusokat. Néha halgassa Bismillah Khan varázslatos indiai zenéjét. Halgasson népek zenéjét, különösen ajánlom az afrikai népzenéket. Csodák kertjébe jut. Megteheti, nyugdíjas. Hagyja a dagadt ruhát másra. Ne írjon, csak halgassa a gyönyörű zenéket. Meglátja, néhány éven belül megnyugszik, nem kell hozzá orvos, csak a zene. Hiszen ismert a zene gyógyító ereje! Egy idő után tapasztalni fogja: szűnik önben az a belülről fakadó, irdatlan, értelmetlen gyűlölet. Élete szebb, és nyugodtabb lesz.
silenceCZ
2021. február 20. 08:30
nem független vagy te Gábor, csak egy a Kádárt-Gyurcsányt kiszolgáló undorító talpnyalók közül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!