Közérdekű adatigénylési kérelmet juttatott el Tóth Bertalan a Mathias Corvinus Collegium Alapítványhoz (MCC), amelyben az alapítvány működésére és gazdálkodására vonatkozó adatok kiadását kérte.
„A Magyar Szocialista Párt elnöke által az MCC-hez megküldött közérdekű adatigénylése jelentős mennyiségű dokumentumot ölel fel, több évre visszamenő adatokat érint. Mindazonáltal a szervezet a lehető legrövidebb időn belül a képviselő rendelkezésére bocsátotta a jogszabályban meghatározott és kérelmezett adatkört. Az MCC olyan közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amely az Országgyűlés döntéséből következően tehetséggondozási feladatot mint közfeladatot lát el, ezért az alapítványt irányító kuratórium kiemelt fontosságúnak tartja, hogy az átláthatóság szempontjainak való megfelelés jegyében tárolja, kezelje és tegye megismerhetővé a tevékenységével kapcsolatban keletkező közérdekű adatokat. Erre tekintettel több olyan fejlesztés is folyamatban van, amelyek lehetővé teszik, hogy az adatoknak ez a köre mindenki számára az eddigieknél is könnyebben kereshetőek és gyorsan hozzáférhetőek legyenek az intézmény honlapján keresztül is” – áll az MCC által kiadott közleményben.