Megáll az ész: újabb 100 milliárd eurót ajándékozna Ukrajnának Brüsszel a közösből

Úgy tűnik, az EU szerint ez alanyi jogon jár nekik.

Mostantól a bértámogatási rendszer előfinanszírozó lett, számol be a Magyar Nemzet.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint új módon segítik a bajba jutott cégeket. A fővárosi és megyei kormányhivatalok által megítélt bértámogatást – a munkaerőpiaci programban meghatározottak szerint – előlegként kell a munkaadónak folyósítani, számol be a Magyar Nemzet. Ezt korábban utólag lehetett igénybe venni, most a rendszer előfinanszírozó lett.
Ha a támogatásra a munkaadó bármely okból már nem vagy nem teljes egészében jogosult, azt haladéktalanul be kell jelentenie a határozatot hozó fővárosi és megyei kormányhivatalnak.