Havas a Klubrádióról: Trehányok voltak

2021. február 14. 14:31

Havas Henrik szerint a rádió is tehet arról, hogy elvesztette frekvenciáját.

2021. február 14. 14:31
null

Havas Henrik is elmondta véleményét a Klubrádió ügyéről a Nemzeti TV-n futó műsorában. Kedden vált ismertté, hogy a baloldali rádió keresetét a Fővárosi Törvényszék elutasította, egyúttal kötelezte az adót 200 ezer forint perköltség és 38 ezer forint illeték megfizetésére is, a Klubrádió pedig 2021. február 14-én 23:59-kor befejezi a sugárzást. A bíróság azzal indokolta az ítéletet, hogy az adó korábbi jogsértései ügyében nem nyújtott be fellebbezéseket, így azok jogerőssé váltak. ( Adatszolgáltatási mulasztásokról van szó.) A két bírság ezért kizáró okot jelent a 92,9 MHz frekvenciajogosultság meghosszabbítására irányuló kérelemnél.

Az ügy nagy port kavart, miután Karácsony főpolgármester arról beszélt, hogy „minden nemzetközi és belföldi erőnket vessük be azért, hogy a rádió visszakapja a tényleg jogtipró módon elvett frekvenciáját”, az Európai Parlament napirendre is tűzte a kérdést, így márciusi plenáris ülésén a magyar és a lengyel média helyzetét is megvitatja.

„Na, de ba...meg! Vannak határidők! Itt valaki mulasztott: nem küldte el időben azt, amit el kellett volna, így a Médiatanács kapott az alkalmon!” – mondta Havas Henrik.

„Arató úr! Itt valaki trehany volt!” – tette hozzá Havas a Klubrádió vezetőjének címezve.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
btete
2021. február 16. 18:48
Hibáztak ezt ők maguk is elismerték. Ugyanilyen hibákat elkövetett (későn adták le a zeneszámok excell táblázatát ) egy másik hasonló tematikájú rádió is az simán megkapta a hosszabbítást. A törvény a rossz ilyen fajsúlyú jelentéktelen hibákért nem lehetne elvenni a frekvenciát szerintem. Ez nagyon politikai szagú döntés volt erre szokták mondani kilóg a lóláb. Ennél sokkal fajsúlyosabb a bíróság által is kimondott mulasztásokért, hibákért lehetne csak szankcionálni szerintem.
Vasalo
2021. február 15. 20:29
Henrik Azonnal hivd fel az osztrák meg német ujságiro haverokat, mert ugy a kommunista ORF Bécsben mint a bunko ARD Kölnben teljesen elhallgatta, hogy a Klubradio a biroságon bukta el az engedélyt és nem Orbán buktatta meg öket. Az egész eset az Index ujrajátszása. Nem kellene a hazai barmoknak is szolni, hogy olyan átlátszok a trükkjeik, hogy még a hülyegyerek is látja. Ráadásul ma este az ARD-ben a volt EU kommisszár fogja értékeni az ARD-ben Orbánt és Magyarországot onnan a távolbol és egész biztos vörös csillagos szemüvegen át. Beszolhatnál a barmoknak, hogy foglalkozzanak inkább mondjuk a Twitterrel meg a Facebookkal. Estetleg holnap neki kellene fogni Mutti tizenhat évét is analizálni magyar szempontbon és legalább olyan cinkezett kártyákkal mint az divat tölünk nyugatra.
rókabácsi
2021. február 15. 10:18
ők trehányak! te meg elhíztál! és agyad zsíros!
rovan
2021. február 15. 06:41
Nincs többé filmek közbeni reklám. Tilos. Vagy dupla feláras, ami nem éri meg. Maximum öt perc reklám engedélyezett filmek vagy műsorok közt, visszaszámlálóval.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik