Gulyás Gergely: Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam

2021. február 11. 10:50

A kormányinfón az is kiderült, hogy jövő héten félmillió kínai vakcina érkezik az országba.

2021. február 11. 10:50
null

A kormány legfrissebb döntéseiről tartotta szokás heti sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely.

„A kormány a járványhelyzet értékelésekor azt állapította meg, hogy a novembertől életben lévő intézkedéseknek köszönhetően a vírust sikerült megfékezni, ugyanakkor az adatok nem mutatnak további csökkenést, Európa többi országában pedig a harmadik hullámmal néznek szembe” – kezdte a miniszter, aki az oltásról elmondta: 117 ezren már a második oltást is megkapták. Az összes oltott ember száma a napokban átlépheti a 300 ezret.

Beoltották az egészségügyi dolgozókat, folyik az idősotthonok alkalmazottainak és lakóinak oltása. Emellett pedig

tart a krónikus betegséggel nem rendelkező idősek oltása a Szputnyik vakcinával.

Gulyás Gergely elmondta, hogy mind az oltópontokon, mind a háziorvosoknál zajlik az oltások beadása. A várt vakcinaszállítmányok ismeretében jövő héten is folytatódik a legidősebbek oltása, valamint a nem krónikus betegséggel rendelkező idősek oltása is. A miniszter elmondta, hogy az ország minden unió által felkínált lehetőséggel élt. Az uniós beszerzésből több mint 19 millió adagot kötött le az ország. Ha az uniós beszerzés itt lenne, akkor majdnem 10 millió embert lehetne beoltani – emlékeztetett.

„Az orosz és kínai féllel azért szerződött az ország, hogy legyen elég vakcina. Már több mit 30 millió embert oltottak be a kínai vakcinával, ebből jövő héten 500 ezer érkezik. Ha az utóbbit engedélyezik és megvizsgálják az oltóanyagot, akkor lehet majd használni” – mondta Gulyás.

„Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam” – jelentette be a miniszter. Ilyet az kaphat, akit kétszer beoltottak, vagy átesett a fertőzésen. A dokumentum érvényességi kezdőpontja a beoltottaknál a második oltás időpontja, a koronavíruson átesetteknél az első negatív PCR-teszt időpontja. Azok, akik PCR-teszt nélkül szabadultak a karanténból, az érvényesség kezdőpontja a pozitív tesztet követő tizedik nap.

„Egy harmadik lehetőség lesz, amikor valakinek a vérében antitestet találnak, az is kaphat okmányt négy hónapra. Az utóbbi esetben fizetni kell” – tette hozzá a miniszter. Az, hogy ez milyen jogosultságokkal jár, arról nincsenek még döntések.

Gulyás arról is beszélt, hogy nagy eredmény, hogy tavaly decemberben többen dolgoztak, mint 2019 decemberében. Zajlik a gazdaság-újraindítási akcióterv – mondta. Ennek eleme a lakásfelújítási támogatás és a 13. havi nyugdíj visszaépítése.

A 25 év alatti fiataloknak 2022. január elsejétől nem kell szja-t fizetni, ez 16 százalékos béremelés a miniszter szerint. Az új intézkedéseket között szintén fontosnak nevezte a 10 millió forintos vállalkozói kamatmentes hitelt. Az EU Helyreállítási Alapjából Magyarország 1500 milliárd forintot a felsőoktatásra fordít, ez a terület áll a fejlesztések egyik fókuszában. Elfogadták a 8-10 évre szóló agrár- és vidékfejlesztési stratégiát is, az első pályázatok elindulnak, és a nemzeti hozzájárulás minden korábbinál nagyobb ezeknél – derült ki a miniszter szavaiból.

Jövő héten indul az online konzultáció az élet újraindításáról – ismertette Szentkirályi Alexandra. A vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet majd konzultálni – tette hozzá a szóvivő. Ezután a sajtó kérdései következtek.

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy pontosan azért kell konzultáció az újraindításról, hogy a kormány annak fényében dönthessen. Mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a konzultáción. Gulyás arról is beszélt, hogy Fekete-Győr beszédmódja rossz időket idéz, az ő nagyapja sem tehet arról, hogy a nagyapja egy kommunista diktatúra kiszolgálója volt, de arról igen, ha az ő nézeteit követi.

Cikkünk frissül

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 236 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
essze
2021. február 12. 12:53
Úgy döntöttem, kilépek a Fideszből. A kilépés inkább csak szimbolikus (mint anno a belépés volt), gyakorlati jelentősége nemigen van.
Highlander07
2021. február 11. 18:58
Csak ennyi: A KURVA ANYÁTOK, GULYÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mandi123456
2021. február 11. 17:35
Nem titkolom konstans fidesz szavazó voltam, de a Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam, döntést követően ezt erősen meggondolom
Kanmacska
2021. február 11. 15:06
Most akkor, ha valaki közel egy éve volt covidos, az igazolást kap, vagy oltást?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!