Azzal összefüggésben, hogy Pfizer/Biontech mellett a Moderna vakcinája is érkezik Magyarországra, továbbá az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, azt mondta: az a jó, ha egy országba minél több és többféle vakcina érkezik. Az AstraZeneca más típusú, de ez is teljesen biztonságos és hatékony – tette hozzá. A főorvos arról is beszélt, hogy jók a tapasztalatai az egészségügyben dolgozók oltásával kapcsolatban, egyre többen szeretnék megvédeni magukat a fertőzéstől, és megakadályozni, hogy másoknak átadják azt. Elmondta: Európa sok országában megjelent a járvány harmadik hulláma, az oltások nem tartanak ott, hogy ezt megakadályozzák. Szerinte Magyarországon a harmadik hullámot csak a korlátozások – a maszkhasználat, kijárási tilalom, iskolák bezártsága, fertőtlenítések – tudják megakadályozni, így bármilyen nehéz, ezeket fenn kell tartani, és a szabályokat be kell tartani. Arra a kérdésre, hogy mikor lehet fellélegezni, Szlávik János közölte: az embereknek végig kell gondolniuk, mekkora az oltási hajlandóság, valamint azt, hogy megfertőződhetnek, és megfertőzhetik a családtagjaikat is. Ezért fontosnak nevezte, hogy minél többen oltassák be magukat, hogy az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba.
Azt javasolta, az egészségügyi és a szociális szférában dolgozók mindenképpen oltassák be magukat, de ugyanígy a pedagógusokat, az ország működéséért felelős embereket is erre kérte. Külön szólt a fiatalokhoz, hogy gondolkodjanak el azon, ők is jelenthetik a járvány motorját. Egy ország akkor képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, ha a lakosság 60-70 százaléka vagy átesik a fertőzésen, vagy beoltatja magát – mondta a szakember.
(MTI)