Megfelezik a józsefvárosi kukák számát – pénzmegvonásra hivatkoznak

2021. január 20. 12:38

Összesen háromezer kukát szerelnek le Budapesten a kormányzati elvonásokra, gazdaságosságra és környezettudatosságra hivatkozva.

2021. január 20. 12:38
null

„A fővárost érintő kormányzati elvonások miatt idén csaknem 2 milliárd forinttal csökken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. költségvetése, emiatt a cég a 11 ezer budapesti kukák nagyjából negyedét leszereli” – írja a Józsefváros.hu. A 444 megírta: A nyolcadik kerületben drasztikus lesz a kukacsökkentés, a háromezer leszerelendő kukából 214-et ebből a kerületből visznek el, vagyis szinte lefelezik a kukák számát, mivel Józsefvárosban 518 köztéri szemetes található. Érdemes megjegyezni, hogy az egyik legszemetesebb kerületről van szó.

A Józsefváros.hu kérdésére, hogy mi alapján szerelik le a kukákat, az FKF illetékese azt válaszolta, hogy „a járványhelyzet sajátosságai – kijárási korlátozás, turisták elmaradása – miatt kihasználatlan edényeket szerelik le”. Ehhez hozzátették, hogy a „környezettudatos, urbanizációs trendek” miatt amúgy is „kevesebb hulladék keletkezik a közterületi kukákban”.

(Józsefváros.hu, 444)

Fotó: MTI

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugán
2021. január 20. 20:37
Így ketten híznak! Kukák a szeméttől, a balos választási kassza meg a lehulló Forintoktól!
Borossy
2021. január 20. 20:22
Biztosan helyes lépés ez egy járvány idején?
ujujuj
2021. január 20. 17:44
Okos ember ez a baranyi, mert rájött, hogy ha a kukák számát megfelezi, a szemét mennyisége is megfeleződik. Jövőre csak a kukák tizedét hagyják meg, és az lesz a jó, hogy csak tizedannyi szemét lesz.
realista
2021. január 20. 17:30
Nálunk fideszes városvezetés van, mégis ez évvel gyakorlatilag felszámolták a szelektív hulladékgyűjtést. Megszüntették a hulladékszigeteket, elvitték a papír, üveg, műanyag gyűjtésére szolgáló konténereket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!