Pokolian odapirított a külügy a balti államoknak a Magyarország elleni hangulatkeltés miatt
A balti államok, a liberális média segítségével, hatalmas propagandavihart keltettek Magyarországgal szemben.
Az államtitkár szerint a történelem szégyene, hogy német honfitársainkat a kollektív bűnösség elve alapján deportálták marhavagonokban Magyarországról.
A sváb kitelepítés az egész nemzet pótolhatatlan vesztesége – írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden a Facebookon a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján. Kovács Zoltán a bejegyzésében emlékeztetett, 75 évvel ezelőtt ezen a napon indult el Budaörsről az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német „honfitársainkat” szállította el az ország területéről. Hozzátette, amikor az első marhavagonok elindultak Németországba, a magyarországi németek kitűzték a vagonokra a magyar zászlót, amire azt írták: „Isten veled, Hazánk!”
„Ahogy pár évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök is mondta, a diktatúrában is a haza az egyetlen, ami nem árulhat el – azt csak ember teheti” – hangsúlyozta az államtitkár.Hozzátette, csupán egy nap alatt ezer embert vittek el. Amit akkor hivatalosan csak kitelepítésnek hívtak, valójában sokkal több és kegyetlenebb volt annál. A feketelistára került hazai németség mintegy felét, csaknem 500 000 embert fosztottak meg magyar állampolgárságától, ingóságaitól, ingatlan vagyonától – idézte fel Kovács Zoltán. Emlékezzünk ma rájuk: az ártatlan áldozatokra, az embertelen szenvedést átélőkre, mindazokra, akiket akkor megfosztottak hazájuktól! – írta Kovács Zoltán.
(MTI)