A biokémikus azt is elmondta, hogy nem követi az itthoni politikát. „De ha örülnének, hogy én is magyar vagyok, egy nyelvet beszélünk, hát jó lenne. Tegnap írt egy magyar professzor New Jersey-ből, hogy neki köszönik a beoltottak a vakcinát, mert róla tudják, hogy magyar, és olvasták, hogy a vakcinát egy magyar nőnek köszönhetik.”„Hát hadd örüljenek az emberek mindenfelé, sajnálom, hogy éppen az otthoniak nem tudnak örülni”.
Orbán Viktor a rádióinterjújában arról is beszélt a védőoltás kifejlesztésével kapcsolatban, hogy ugyan egy német professzor is „benne van ebben a dologban, de legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban”, ezért „kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne". Karikó Katalin szerint az utóbbi kijelentés nem túlzás.
„Pardi Norbert volt, aki először publikálta azt (Drew Weissmannal és velem közösen) hogy a módosított mRNS jó vakcina. Pardi Norbertnek nagy szerepe van abban, hogy a módosított mRNS-ből vakcina lett. Norbert pedig magyar, kisújszállási. Úgyhogy igazság szerint őt is megilleti az elismerés. És még nem is szóltam a BioNTech-nél dolgozó magyar kollégáimról, Boros Gáborról és Szabó Gáborról, akik sokat tettek azért, hogy a mi vakcinánk ilyen hatásos lett.
Természetesen ahhoz, hogy a vakcina gyorsan elkészüljön sok ezer kutató és szakértő munkája kellett: Ugur Sahin, aki gyorsan ráérzett, hogy lépni kell, aki létrehozta a céget és rendíthetetlenül dolgozik, a Pfizer az infrastruktúrájával... és hát kellettünk mi, akik olyan szintre hoztuk a technológiát, hogy alkalmazható volt a bevetésre.”„Persze szeretünk túlzásokba esni, de most azt mondani, hogy magyar ész volt benne, talán nem túlzás" – fogalmazott Karikó Katalin a Szeretlek Magyarországnak.
(Szeretlek Magyarország)