Havasi Bertalan új Digitális Polgári Kört indít az Alaptörvény védelmében

Az új Digitális Polgári Kör jogászok, politológusok, történészek és közélet iránt érdeklődő polgárok részvételével működik majd.

„Az anya nő, az apa férfi” – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.
Magyarország védi a házasság intézményét és a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját – közölte Varga Judit igazságügyminiszter a Facebook-oldalán kedden, miután a parlament elfogadta az alaptörvény kilencedik módosítását. Az előterjesztő tárca vezetője azt írta: az Országgyűlés döntése alapján „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Kedden az alaptörvényben rögzítette az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére, hogy az anya nő, az apa férfi. A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alkotmány kilencedik módosítását.
(MTI)