A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a családtámogatási elemek szabadon kombinálhatók, egyszülős családok számára is elérhetők és már egy gyermek esetén is, sőt a terhesség 12. hetét követően lehet élni a lehetőségekkel. Novák Katalin a műsorban arról is beszélt, hogy van egy olyan kérdés Európában, amit sokszor nem tesznek fel eléggé nyíltan az európai vezetők Brüsszelben: hogyan nézünk szembe a demográfiai válsággal. Ugyanis egyetlen olyan európai ország sincs már, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy fenntartsa a népességét – fűzte hozzá. A termékenységi ráta mindenhol kettő alatt van, demográfiai válságban van Európa; ennek ellenére Brüsszelben nem arról beszélnek, hogyan tudnák a fiatalok családalapítását, gyermekvállalását a lehető legtöbb eszközzel segíteni, hanem a migrációt tekintik egy ki nem mondott kérdésre adott rossz válasznak – hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: járják az útjukat azok, akik ezt választják, ahogy szeretnék, csak „járhassuk mi is úgy”, ahogy a magyar emberek szeretnék.
Kutatás: Magyarországon kiemelkedően családközpontú a gondolkodás
Közölte: egy harmincezer európai ember megkérdezésével zajlott kutatásból markánsan látszik, hogy Magyarországon kiemelkedően családközpontú a gondolkodás. „Európa nagy részén amúgy így lenne, kisebb mértékben, mint Magyarországon, (...), de még mindig az emberek alapvetően családközpontúan gondolkodnának Európában is, Magyarországon pedig kiemelkedően.” Hozzátette: a magyar adatokból látszik az, hogy fontosnak tartják a fiatalok családalapításának támogatását, akár a nagycsaládos életforma segítését vagy azt, hogy az új otthon saját tulajdon legyen.