A kormányrendelettel szemben is adót emel Niedermüller Péter

2020. december 04. 09:03

A DK politikusa a Kúria és az Alkotmánybírósági vizsgálatát is várja a döntéssel kapcsolatban.

2020. december 04. 09:03
null

Erzsébetváros DK-s polgármestere a Spirit FM Keljfel Jancsi! című műsorában adott interjút, melyben a kormány azon döntéséről beszélt, amely megtiltotta az önkormányzatoknak 2021-re helyi adóik emelését. Mint mondta, a kormány „a veszélyhelyzetet fölhasználja arra, hogy az önkormányzatokat egyre inkább sarokba szorítsa, és megpróbálja az önkormányzatok anyagi, pénzügyi, gazdasági lehetőségeit lenullázni”.

Mint mondta, számos önkormányzat döntött úgy, hogy az építményadót, települési adót megemeli, és vannak települések, ahol ezeket a döntéseket már hatályba is léptették. A politikus ezután közölte: a kormányrendeletet annyira zavarosnak találják, hogy Erzsébetvárosban a kormányrendelettel szembe menve emelni fogják a helyi adókat, és várják a Kúria, valamint az Alkotmánybíróság állásfoglalását az ügyben.

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik