Fekete-Győr: Egy politikusnak a hitelessége a legfontosabb értéke

2020. december 02. 16:37

A Momentum elnöke szerint Szájer József ügye egyértelműen közügy.

2020. december 02. 16:37
null

A Momentum elnöke az ellenzéki közös listáról, a 2022-es országgyűlési választásokról és a Szájer-ügyről is beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Fekete-Győr András szerint Szájer József ügye egyértelműen közügy. A Momentum politikusa azt mondta, hogy Szájer Józsefről régóta lehetett tudni, hogy meleg, mégis ő szövegezte az Alaptörvényt, ami szerinte „markánsan melegellenes”. Bár Rónai Egon műsorvezető felvetésére Fekete-Győr is elismerte, hogy Szájer József nemi identitása nem tartozik a nyilvánosságra, ekkor inkább azzal érvelt, hogy szerinte „egy politikusnak a hitelessége a legfontosabb értéke”.

Ha egy olyan pártban veszek részt, amely a melegek ellen uszít már évek óta és én magam egy meleg politikus vagyok, akkor nem tudok tükörbe nézni, ha pedig tudok, akkor köpjem magam szembe” – fogalmazott. A műsorvezető reakcióként rámutatott, hogy szerinte Fekete-Győr Andrásnak „nem volt joga a saját vélekedését kijelentő módban valakinek a szexuális beállítódásáról megjelölni egy élő adásban”.

 

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. december 11. 19:03
Az Ő hitelessége annyi,mint a biatorbágyi robbantóé.
cooperator
2020. december 07. 08:24
TE MÁR CSAK TUDOD, HOGY KI A HITELES POLITIKUS, FÉREG.
Bokros Birka
2020. december 06. 17:02
A román, szőrőstalpú hitel Andrew Paznic Romanescu!
bagira
2020. december 03. 16:02
Jobb lenne a vércsék hallgatnának. Miközben sorozatossá válnak ellenzéki oldalról is a Szájer-ügy titkosszolgálati hátterét firtató sejtetések és kijelentések, az M1 értesülései szerint az Európai Unió első számú vezetőjének számító Ursula von der Leyen bizottsági elnök közvetlen környezetében dolgozó személy is részt vett a brüsszeli partin A Szájer József fideszes EP-képviselő bukását okozó brüsszeli házibulin az M1 értesülései szerint a magas rangú diplomaták között jelent volt egy, az Európai Bizottság közvetlen környezetében dolgozó személy is. A hirado.hu pedig kiemeli, hogy az uniós csúcsvezető stábtagja mellett egy szintén magas rangú orosz diplomata is a jelenlévők között volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!