Baranyi: Annak kell bocsánatot kérni, aki egy ócska propagandista

2020. december 18. 07:37

„Boldog Hanukát, legyen végre fény az önök fejében legalább” – mondta a ferencvárosi polgármester az őt faggató újságíróknak.

2020. december 18. 07:37
null

Egy budapesti zsinagóga előtt vonta kérdőre a Riporter stábja Ferencváros polgármesterét egy, a napokban megjelent hangfelvétel miatt, amelyen az hallható, amint Baranyi Krisztina „rohadt szemét zsidó befektetőről beszél”. Bohár Dániel azt szerette volna megtudni a polgármestertől, hogy mikor kér bocsánatot a zsidózás miatt, azonban Baranyi máshogy látja a helyzetet. 

„Akkor kérek bocsánatot, amikor nem védem meg a zsidókat olyan emberektől és olyan szóhasználatokról és olyan szófordulatoktól olyan érvkészlettől, amit egyébként ellenük használnak” – mondta a polgármester. Baranyi úgy folytatta: „annak kell bocsánatot kérni, aki egy olyan médiában dolgozik, aki újságírónak mondja magát és közben egy ócska propagandista”.

A videót a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is megosztotta Facebook-oldalán. Dömötör Csaba azt írta az ügyben: „a IX. kerületi polgármester egyetlen kósza szemrebbenés nélkül letagadja azt, aminek a töredékéért szövetségesei tömött sorokban követelnék mások lemondását”.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. december 18. 17:04
Magyarán: Mivel Baranyi ballib ezért neki szabad zsidózni és antiszemita is lehet...de ha ezt egy Fideszes teszi meg azért pellengérre állítanak bárkit! Ez ám a kettős mérce...
írmag
2020. december 18. 16:19
Meglehetősen rossz a felvétel, nem arabot mondott és Allahu Akbar-t?
kishegyi
2020. december 18. 15:53
Égne a képemen a bőr a IX. kerületiek helyében, hogy egy ilyen arrogáns, tapló proli egyént választottak meg, aki 9 milliárd forintot örökölve, folyamatosan zsigereli ki a kerületet, állandóan hergelve a közvéleményt. Nem igaz, hogy most sincs senki, aki ez ellen tiltakozna. Kizárt dolog. Még meddig mehet el ez a hülye liba? Még kit kell mocskolnia? A Mazsihisz is szégyellje magát a langyos közlésért, ha jobboldali tenne ilyet, azonnal felháborodva telekürtölnék a sajtót.
nempolitizálok
2020. december 18. 15:01
Nem fogadjuk el ezt az álhanukázást, le is kell szopni Heislert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!