Taxizásból él a negyvenszeres válogatott Urbán Flóri

2020. november 10. 12:25

De karácsonyfát is árult, miután abbahagyta a focit.

2020. november 10. 12:25
null

A negyvenszeres magyar válogatott labdarúgó Urbán Flórián most taxizik, ám volt idő, amikor karácsonyfát árult Budapesten, a XV. kerületben. Tapasztalatairól kérdezte az Index, és arról, idén milyen menüvel készül odahaza karácsonykor.

A karácsonyról szólva elmondta: „Ami biztos, hogy december 24-én kettesben leszünk otthon a menyasszonyommal. Másnap mindig átmentünk az édesanyámhoz, s oda jöttek a gyerekek. Ő viszont már nincs velünk. Így valószínűleg az élettársához megyünk majd látogatóba. Az idén is tuti, hogy karácsonykor én fogok főzni, mert az nagyon megy, és a gyerekeimmel is találkozunk majd.”

Kiderül, hogy a menüt biztosan ő készíti – az újpesti piacon beszerzett alapanyagokból. Sült kacsamell, krokett és vörösborban párolt körte lesz az idei kínálat illetve epermártás Urbán-módra – írta meg az Index. Tartalékban pedig ott van a szintén saját gyártású töltött káposzta. Az italválasztékot magának fogja összeválogatni, hisz odahaza más nem iszik alkoholt. Bor, sör és pálinka is jut bárkinek, ha kér belőle – írják.

Fotó: Urbán Flórián itt még a Vasas vezetőedzőjeként méltatlankodik 2012-ben . MTI/Máthé Zoltán

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. november 11. 21:12
Több száz profi focista fizetését támogathatja az állam havonta, úgy 1,6 millió forinttal! Ilyen csodálatos teljesítmény minden pénzt megér! De ezt fizesse a miniszterelnök a saját pénzéből, hisz az ő hobbija!
Volo
2020. november 10. 21:53
Hova tette a pénzt amit keresett? Azért a havi több millából lehetett volna félre tenni! Na ne kelljen már sajnálni! Anno az kiverte nálam a biztosítékot, amikor egy dunaújvárosi kapus 1999-ben! azt mondta egy beszélgetésen, el kell menni, mert itt kevés a pénz " s én havi másfél millióból, nem tudok kijönni! "
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. november 10. 19:15
Agresszív szarházi, örömmel látnánk az utcán is
egy genetikusanalattvaló
2020. november 10. 18:07
Mi ebben a hír? Taxizik. És? Van más is, aki abból él. Nem szégyen az. Tud valami mást is amiért fizetnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!