Dühös az Amnesty International

2020. november 13. 17:20

De a szervezet nem adja fel, továbbra is harcol a homofóbia ellen, legújabb bejegyzésében pedig drag queenként ábrázolja Orbán Viktort.

2020. november 13. 17:20
null

Bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán az Amnesty International, aminben putyinoznak és lengyeleznek egyet, majd azt írják, hogy „2020-ra a magyar kormány odáig jutott, hogy már nem elég a puszta gyűlöletkeltő kormányzati kommunikáció, törvényerőre emelik a kirekesztést: májusban a transz emberek nemének jogi elismerése, most pedig az azonos nemű párok örökbefogadása került a tiltólistára (járulékos veszteségként pedig az egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők is).

„Dühösek vagyunk és szomorúak. Biztosan közületek még sokan így éreznek. De nem adjuk fel, és ti se tegyétek. Együtt vagyunk ebben, melegek, heterók, transzok és ciszek, egyedülállók, házasok, gyermeket nevelők és nem-nevelők, mindenki, aki egy egyenlőségen és emberi jogokon alapuló Magyarországon akar élni.

Mi továbbra is minden erőnkkel ezért dolgozunk, elég volt a homofóbiából és a transzfóbiából!” – zárul a bejegyzés, amelyhez az Amnesty egy fotót is csatolt, ez a miniszterelnököt drag queenként ábrázolja.

Az Amnesty Internationalt egyébként Soros György is támogatja.

Nyitókép: https://www.facebook.com/amnestymagyarorszag/posts/10158817529241575

Összesen 225 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiababa
2020. november 16. 06:34
Lassan írom hogy ők is megértsék! ELÉG VOLT AZ ORBÁNFÓBIÁBÓL!!!!
fatman
2020. november 14. 18:17
szegény inkák, folyamatosan meggyalázzák a zászlójukat, bazd+...
Krupp Skya
2020. november 14. 13:16
Van egy olyan mondás hogy ha dühös vagy vágd le a faszodat és nézd meg hogy utána is az vagy e! Mondjuk az Amnestynél ez már részben megtörtént csak most tőből kellene nekik folytatni a projektet.
alphaville
2020. november 14. 13:12
A frusztrált Orbán-fóbiások szánalmas, óvodás vagdalkózása. Tényleg már csak a Hitler bajuszt kellett volna odapingálniuk... (Mondjuk az ötlet se eredeti, pont így színezték ki már Putyint is.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!