Momentum: A kormány könnyítse meg az ünnepi időszakban a külföldön élő magyarok hazatérését

2020. november 20. 09:53

A párt szerint negatív teszteredmény birtokában el kéne tekinteni a tíznapos karanténtól.

2020. november 20. 09:53
null

A Momentum Mozgalom Facebook-oldalukra kitett közleményben követeli a kormánytól, hogy az ünnepi időszakban könnyítse meg a külföldön élő magyarok hazatérését. Orosz Anna, a Momentum alelnöke szerint „közel egy éve élünk együtt a koronavírussal, és ezalatt az idő alatt magyarok milliói élnek egymástól elzárva, határon innen és túl”. A politikus szerint „a kormányzati intézkedések sokszor egymásnak ellentmondanak”, ezért a Momentum azt javasolja a kormánynak, hogy a hazatérő magyaroknak biztosítsák, hogy a koronavírus-tesztelés 24 óra alatt megtörténik, ugyanennyi idő alatt pedig eredményt is kapjanak a hazatérők. Ezen kívül a politikus szerint a kormánynak el kellene tekintenie negatív teszteredmény birtokában a tíznapos karanténtól.

Végezetül pedig egy rendszer felállítását javasolják a kormánynak, ahova az emberek online regsiztrálhatnak, és mintavételi pontokhoz is hozzáférhetnek. „Nem kérünk tehát mást, mint hogy bizonyítsa be a kormány, hogy a »családbarát« szó nem csupán üres politikai szlogen számukra. Mert szerintünk a családnak együtt van a helye a szeretet ünnepén” – zárul a párt közleménye.

Címlapkép: Facebook

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agrippa
2020. november 23. 08:54
Ez az Orosz Anna valójában nem az ex-indexes Fábián Tamás? Csak most másképp fésülte a haját.
khomeini
2020. november 21. 02:43
De hát a 10 nap karantén simán megúszható mondjuk 2 nappal, csak előrelátónak kell lenni: "Magyar állampolgárok belépésére vonatkozó szabályok Személyforgalomban Magyarország területére egy 2020. szeptember 1-én, kedden életbe lépő kormányrendelet értelmében csak magyar állampolgárok léphetnek be, akik kötelesek a belépéstől számított 10 napos időtartamra hatósági házi karanténba vonulni. A hazatérő utasok abban az esetben mentesülhetnek a karantén alól, amennyiben Magyarországon legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat - SARS-CoV-2 teszt - eredményét tartalmazó okirattal igazolják, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetükben a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható. A két teszt közül ugyanakkor az első kiváltható valamely schengeni térségbe tartozó országban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában elvégzett teszttel is. Magyar állampolgár a kiutazást követően korlátozás nélkül hazatérhet, ha a Magyarországról történő kiutazás célja olyan üzleti vagy gazdasági célú tevékenység volt, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor hitelt érdemlően igazolja."
civis72
2020. november 20. 15:13
Követelem , hogy a kormány könnyítse meg az Oláh Romentumos ügynökök visszatérését Havasalföldre
syphax
2020. november 20. 14:58
"...A kormány könnyítse meg az ünnepi időszakban a külföldön élő magyarok hazatérését..." NO, EZ MOST NAGYKIVÉTELESEN NEM HÜLYESÉG, AMIT EZ AZ OROSZ ANNA MOND VAGY IR. VAK "TYÚKOK(!)" IS TALÁLNAK SZEMET. NÉHA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!