Gera: Igazságtalan lett volna, ha a szerbek nyerik meg az összecsapást

2020. november 16. 07:34

Az egykori középpályás szerint a fáradtság miatt nem tudtuk megvalósítani a terveinket a második félidőben.

2020. november 16. 07:34
null

Gera Zoltán szerint igazságtalan lett volna, ha a magyar labdarúgó-válogatott nem szerez pontot vasárnap este a szerbek elleni, 1-1-re végződött Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A játékosként 97-szeres válogatott Gera, az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője azért ült a kispadon, mert Marco Rossi szövetségi kapitány után segítője, az Izland ellen három napja meccselő Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje is pozitív lett.

 

Játékosaink csalódottak voltak

„Nagyon gyorsan történtek az események, de nagyon örülök, hogy részese lehettem már az Izland elleni sikernek, illetve az utánpótlás-válogatottal is nyerünk. Boldog vagyok a lehetőség miatt, nagy élmény volt itt lenne a csapattal, bízom benne, hogy hogy pályafutásom során még hasonló jó eredmények várnak” – mondta a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón a 41 éves szakember. A szerbek elleni összecsapásról Gera Zoltán azt mondta, hogy az első félidőben jól játszott a csapat, dominált és helyzeteket alakított ki. „A félidőben azt beszéltük meg, hogy ugyanígy agresszívan kell játszanunk, hibára kell őket késztetünk. Ez az elején sikerült is, de ahogy telt-múlt az idő, egyre fáradtabb lett a csapat, de a szerbek ellen ez teljesen normális hiszen komoly játékerőt, minőséget képviselnek”. Gera Zoltán hozzátette:

Megjegyezte, a játékosok csalódottak voltak a döntetlen miatt, de ezt az egy pontot meg kell becsülni.

 

A szerb edző büszke, hogy felálltak a padlóról

A szerbeket irányító Aleksandar Jankovic elmondta: csapatuk számára ez egyfajta próbatétel volt a skótokkal szembeni Európa-bajnoki pótselejtezős kudarcot követően, helyre kellett rázódnia az együttesnek és győzniük ugyan nem sikerült, összességében elégedettek lehetnek. Az oroszok elleni összecsapásról megjegyezte: még mindig „nyalogatják a sebeiket”, de a mérkőzésig hátra levő három napban a lehető legjobban fel fognak készülni, úgy, ahogy egy válogatottnak illik.

A magyar együttes ezzel a döntetlennel biztosította bennmaradását a második osztályban és pontszámban utolérte a kvartettben éllovas oroszokat. A magyar válogatott a szerdai záró fordulóban Törökországot fogadja a Puskás Arénában és még a feljutást jelentő első helyet is megszerezheti.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. november 16. 11:59
GRATULÁLOK, ez nagyon jó eredmény, tudván azt, a szerb válogatott játékosai hol rúgják a bőrt ! ÚGY vélem, ezen 90 perc után pedig mindkét csapat elégedett lehet a végeredménnyel!
olajfa1
2020. november 16. 09:03
A focit gólra játszák, és nem igazságra!
még fokozza
2020. november 16. 08:04
Orbán haverjai miért nem csinálják már meg a metrót amit szétszedtek? Az összes pénzt ellopták és a nélkül nem tudják befejezni?
bajai
2020. november 16. 07:46
Már unalmas a közhely: "Gyengébb az erőnlétünk, mint az ellenfélé. A végére elfáradunk." Az erőnlét fejleszthető a legyorsabban, a legkevesebb szakmai tudással. Bár lehet, hogy a legtöbb munkabefektetéssel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!