Ez így minden, csak nem tájékoztatás

2020. november 12. 11:41

Havi 2,8 millió helyett csak 4600-at gyárt a sátoraljaújhelyi börtönben működtetett kínai maszkgyártó gép.

2020. november 12. 11:41
Szél Bernadett

„Továbbra sem biztosít a kormány maszkot a köznevelési intézmények dolgozóinak, oldják meg az iskolák a maszkok beszerzését — többek között ez derült ki az EMMI kérdésemre adott válaszából. Meg az, hogy a kormánynak nincsenek sem érvei, sem válaszai.

Kérdeztem őket arról, hogy már elfogyott-e a Kínából hozott 150 millió maszk, amiről korábban azt mondta Szíjjártó Péter, hogy raktárakban áll, a járvány későbbi felfutására tartalékolva. Továbbra sem tudjuk, hogy ezeket már széosztották-e. Érdemi válasz nem érkezett.

Rákérdeztem a maszkok utánpótlására is: az első hullámban ugyanis azt ígérte a kormány, hogy az önellátás érdekében hazai gyártókapacitásokat fognak létrehozni. Most azt írták, hogy a kereskedelmi piacról szerzik be a maszkokat, emellett folyamatos a gyártás a börtönökben és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE gyáraiban. Az előbbiről annyit, hogy nemrég Hadházy Ákos képviselőtársam derítette ki, hogy a beígért havi 2,8 millió helyett csak 4600-at gyárt a sátoraljaújhelyi börtönben működtetett kínai maszkgyártó gép. Választ tehát nem kaptam arra, hogy pontosan mekkora a gyártókapacitás Magyarországon és kitől szerzi be a kormány a maszkokat.

Kíváncsi voltam annak az 50 milliárdos pályázati keretnek a sorsára is, amit állítólag az egészségügyi védőeszközök gyártókapacitásainak növelésére különített el a kormány. Erre azt írták, hogy 2,7 milliárd forintra szerződtek már le három céggel, ami nem igaz, mert éppen pénteken állapodtak meg további cégekkel, köztük azzal a Viresol búzafeldolgozó-üzemmel is, ami Mészáros tulajdonában van és ami tavaly súlyos vízszennyezést és mérgesgáz-képződést okozott a Mátrai Erőműnél. Most a cég etanolgyártásba kezdett, kaptak is rá 400 millió forint támogatást.

Világos választ vártam arra a kérdésemre is, hogy miért nem kapnak maszkot a köznevelési intézmények dolgozói, miután legutóbb azt írta kérdésemre az EMMI, hogy »A járványügyi készültség jelenlegi szakaszában szükségszerűen minden 6 évnél idősebb állampolgár rendelkezik arcmaszkkal.« Most még az iskolákra is hárították a felelősséget, ugyanis azt írták, van egy intézkedési terv, és az iskolákon múlik, hogy az ajánlásokat mennyire alkalmazzák. Magyarul: továbbra sem adnak maszkot az iskolai dolgozóknak.

Ez így minden, csak nem tájékoztatás, azt pedig nem tudom elfogadni, hogy nem tudjzk, mi van az állítólag tonnaszám beszerzett maszkokkal es miért nem adnak ezekből a leginkább kitett kis keresetű embereknek.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2020. november 13. 14:13
Osszátok már el a havi 4600 maszkot 20 munkanappal. Ez a nő azt hazudja, hogy egy NAP!!! 3x 8 műszakban összesen napi 230db maszkot gyárt a gép... Elmentek ti a hazug anyátokba.
Flóramama
2020. november 12. 17:29
Hülye 3,14-csa.
Box Hill
2020. november 12. 16:09
Egy kínai gépet hibáztatsz? Nagy rasszista lehetsz.
Krupp Skya
2020. november 12. 15:32
Szél Bernáth menjetek be hadházival és járassátok csúcsra a gépet életfogytig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!