Már több mint tízezer nyertese van a Magyar falu programnak

2020. november 02. 12:47

A Magyar falu program jövőre is folytatódik, így további jelentős forrásokhoz jut a vidéki népesség – jelezte Gyopáros Alpár.

2020. november 02. 12:47

A Magyar falu programnak indulása óta már több mint tízezer nyertes pályázója van, az eddig kiosztottak támogatás összege 111 milliárd forint – ismertette a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten. Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján elmondta: a falvak megtartóerejének növelését célzó program minden elemében sikeres, és ez Orbán Viktor személyes érdeme is, hiszen a miniszterelnök találta ki és azóta folyamatosan figyelemmel kíséri.

Ezúttal 668 sikeres pályázat kaphatott támogatást

Idén 22 pályázati felhívást bocsátottak ki, eddig 14-ben hirdettek eredményt, ezen belül hétfőn négyben. Ezúttal 668 sikeres pályázat kaphatott összesen 14 milliárd forintnyi támogatást – közölte a kormánybiztos. A most lezárult négy pályázatból kettő az óvodákhoz kapcsolódik. Óvodaépületek felújítására 193 pályázó kapott összesen 5 milliárd forintot. Ebben a kategóriában a program indulása óta már több mint 400 pályázó használhatott fel összesen 10 milliárd forintot. A másik hétfőn lezárult pályázatban óvodai tornaszobákra, sporttermekre 2 milliárd forintot osztottak szét 116 nyertes között – mondta a kormánybiztos.

A harmadik hétfőn elbírált lezárult pályázatban faluházakra, illetve önkormányzati épületekre lehetett támogatást igényelni, ebben a kategóriában 248 pályázó kaphatott összesen 5 milliárd forintot. Tavaly óta ebben a kategóriában több mint 400 pályázó kapott támogatást 7,5 milliárd forint értékben – tette hozzá a kormánybiztos.

A Magyar falu program jövőre is folytatódik

A negyedik most lezárult pályázat 111 nyertese a közszolgálati hiányszakmákban dolgozók szolgálati lakásának kialakítására, felújítására kapott összesen 2 milliárd forintot. Erre tavaly óta 200 pályázó kapott összesen 3,8 milliárdot. Elsősorban orvosok, védőnők, tanárok, körzeti megbízott rendőrök, jegyzők szolgálati lakására lehet fordítani a támogatást. Ezen túlmenően mintegy ezer kilométernyi állami mellékút felújítását támogatta a kormány. A falusi csok keretében pedig már 15 ezer kérelem érkezett a pénzintézetekhez, további ötezer család pedig áfa-visszatérítést igényelt. Ez a 20 ezer család összesen mintegy 85 milliárd forint támogatásban részesül – közölte. A Magyar falu program jövőre is folytatódik, így további jelentős forrásokhoz jut a vidéki népesség – jelezte Gyopáros Alpár.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. november 02. 19:24
Miért is? mert falun nincs kertje az embernek ahol megtermelhetné amit megeszik, vagy esetleg tenyészthetné, amit megeszik? Hmmmmm??? Vagy netán jobb mindenütt karba tett kézzel várni a sült galambot???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!