Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Nagy István szerint a budapestiek ellátása a korlátozások ideje alatt is biztosított.

Karácsony Gergely főpolgármester állításával szemben semmi sem veszélyezteti a budapesti nagybani piac működését – közölte az agrárminiszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Nagy István emlékeztetett, Karácsony Gergely levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben azt állította, hogy a kormány a kijárási korlátozással ellehetetleníti a budapesti nagybani piac munkáját, és így a fővárosiak zöldség- és gyümölcsellátását. „Nos, ez egészen egyszerűen nem igaz, ezért megkérem főpolgármester urat, hogy ne terjesszen álhíreket!” – fogalmazott a miniszter. Kiemelte, a nagybani piac rendben működik, hiszen a kijárási korlátozásról szóló rendelet is kivételként nevezi meg a munkavégzést, valamint a munkába, illetve a hazautazást.

„Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a budapestiek ellátása a korlátozások ideje alatt is biztosított” – hangsúlyozta Nagy István.
(MTI)