Eldőlt: topbajnokságba igazol a magyar válogatott játékos
Állítólag elhárult minden akadály, és akár már hétfőn aláírhat a spanyol élvonalbeli bajnokságban szereplő Real Valladolidhoz a Kecskeméti TE futballistája, Nikitscher Tamás.
A Fehérvár védője többször is elmondta már, hogy otthonának tekinti Magyarországot, boldog lenne, ha játszhatna a nemzeti együttesben.
A magyar bajnokság évek óta egyik legjobb játékosa a FIFA eddigi szabályainak értelmében nem játszhatott a magyar válogatottban, mivel korábban pályára lépett tétmérkőzésen a francia U19-es és U20-as válogatottban is. A FIFA szeptemberi kongresszusa azonban több változtatást is elfogadott, elsősorban a játékosok érdekét figyelembe véve. Ennek köszönhetően a MOL Fehérvár FC magyar állampolgárságú labdarúgója immáron pályára léphet a magyar válogatottban, Marco Rossi pedig számít rá – írta honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség. Hozzátették: ahogy a válogatott többi tagja, úgy Nego Loic is vasárnap este csatlakozik a kerethez, majd pedig szerdán utazik el a Bulgária elleni sorsdöntő mérkőzés helyszínére.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt