Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem

Kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából.

A kampány múlt heti kezdete óta háromszor annyian érdeklődtek az influenza-elleni védőoltás iránt, mint a tavalyi szezon csúcsán.
A kormány néhány hete azt ígérte, idén mindenkinek fog jutni az ingyenes influenza elleni vakcinából, egyelőre viszont úgy néz ki, hogy az évente itthon legyártott 1,3 millió adag nem lesz elég, számol be az Euronews. A kampány múlt heti kezdete óta háromszor annyian érdeklődtek az influenza-elleni védőoltás iránt, mint a tavalyi szezon csúcsán.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a magyarok átoltottsága mindig is alacsony volt, ezért több százezren is megfertőződhettek a vírussal évente. Most viszont életbevágó, hogy mindenkihez eljusson a vakcina.
Hogyha ugyanabban az időpontban a két vírus együtt éri a szervezetet, akkor felerősödik a hatás, lényegesen súlyosabb lefolyásra, szövődményekre, sőt még akár halálra is lehet ilyenkor számítani – mondta dr. Póta György.
(Euronews)