Az amerikai nagykövet szerint nem is lehetne jobb a viszony Magyarországgal

2020. október 28. 07:05

A pénteken távozó budapesti amerikai nagykövet nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

2020. október 28. 07:05

A szerdai lapszámban megjelent interjúban David B. Cornstein eredményként említette a kölcsönös biztonság érdekében tett erőfeszítéseket. Emlékeztetett arra, hogy a két ország tavaly aláírt egy katonai együttműködést szabályozó védelmi megállapodást. Csapataik a világ sok pontján erősítik egymást, mindkét fél elkötelezett a szabadság és a demokrácia védelmében – jelentette ki. Megjegyezte, hogy érkezésekor meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat, „annál rosszabbat elképzelni is nehezen lehetne”. A nagykövetet megkérdezték arról, hogy szerinte veszélyben van-e a sajtószabadság Magyarországon. „Azt mondják, Magyarországon a sajtó inkább konzervatív, mint liberális, mégis minden reggel rengeteg olyan cikket olvasok, amely bírálja a kormányt, illetve az intézkedéseit. Szóval azt gondolom, hogy a sajtószabadság létezik, a médiumok viszont elfogultak vagy az egyik, vagy a másik oldalról, és úgy hiszem, ezáltal a sajtó nem a valós célt szolgálja” – fogalmazott David B. Cornstein.

Sajnos, Amerikában a sajtó rendkívül polarizálttá vált, olyan médium viszont csak nagyon-nagyon kevés van, amelyik a Trump elnök számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot” – tette hozzá. Azt mondta, hogy szerinte Donald Trump „mesés, fantasztikus és csodálatos elnök volt”. Egy ország vezetőjének megítéléséhez két szempontot kell figyelembe venni: egy külpolitikait egy belpolitikait – vélekedett. Ha az első aspektust nézzük, akkor elmondható, hogy az Egyesült Államok biztonságban van, méghozzá nagyobb biztonságban, mint amikor Trump elfoglalta a hivatalát négy éve. Ha pedig belpolitikai aspektusból világítjuk meg a kérdést, az látható, hogy az amerikai gazdaság nem is lehetne jobb állapotban, nem beszélve a rendkívül alacsony munkanélküliségről – hangoztatta a nagykövet.    

Amennyiben Trump hivatalban marad a november 3-án esedékes elnökválasztás után, akkor folytatódhat az a kapcsolatépítés, amely már megkezdődött, és mindkét országnak előnyökkel szolgál – mondta David B. Cornstein. „Amit én tapasztaltam, az egyértelműen az, hogy Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak” – mondta a nagykövet.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. október 28. 07:12
Szomorú, hogy az amerikai magyar diplomácia történetében mindössze két normális amerikai nagykövetre futotta az első John Flournoy Montgomery amerikai üzletember és diplomata, (1933 júniusa és 1941) és most David B. Cornstein.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!