Zuglói polgármester: Ne kezdjen újabb építkezésbe a kormányzat a Városligetben!

2020. szeptember 02. 11:56

A kormány Horváth Csaba szerint építési telekként kezeli a Ligetet, az Innováció Háza és a Nemzeti Galéria pedig soha nem épülhet itt meg.

2020. szeptember 02. 11:56
null

A Városligetben két éve álló kordonok lebontása mellett azt sürgette szerdai sajtótájékoztatóján Zugló ellenzéki polgármestere, hogy ne kezdjen újabb építkezésbe a területen a kormányzat. Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) hangsúlyozta: a kormánynak tiszteletben kellene tartania a budapestiek több mint négyötödének akaratát, valamint saját szavát, amely szerint a városligeti beruházások ügyében nem cselekszik a fővárosi önkormányzat döntésével ellentétesen.

Úgy fogalmazott: a már elkészült épületek megmaradását „tudomásul vettük, benyeltük a békát”, hozzátéve, semmi nem indokolja, hogy a kertrendezési munkák befejezése után megmaradjanak a park kordonjai, hacsak az nem, hogy „valakik továbbra is építési telekként gondolnak” a területre. „Határozottan szögezzük le, hogy sem a Nemzeti Galéria, sem az Innováció Háza, sem a Városliget színháza nem épülhet itt meg, amíg világ a világ, mert a budapestiek megérdemlik, hogy főváros legrégebbi, kétszáz éves közparkja fennmaradjon közparkként, és ne építési telekként legyen hasznosítva” – fogalmazott Horváth Csaba.

(MTI)

Kép forrása: Facebook

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. szeptember 03. 13:41
Legyen a Liget Magyarország Nemzeti Közparkja!
hakos
2020. szeptember 03. 11:39
"a kormánynak tiszteletben kellene tartania a budapestiek több mint négyötödének akaratát" Az ellenzékiek elég érdekesen kezelik a számokat, mintha hülyének néznék az embereketet. Nem tudok róla, hogy népszavazás lett volna a Liget projektről és annak során a választásra jogosultak négyötöde ellenezte volna. Egyébként mivel Budapest az ország fővárosa és országos intézményekről van szó, ez nem csak a Budapesten lakókra tartozik...
rókabácsi
2020. szeptember 03. 08:55
csak azt nem értem,hogy ezek az emberek mindenkinek többet akarnak adatni a kormánnyal! de ha építkezésről van szó akkor ezeknek csak a lepusztult régi dolgok kellenek? ugye érthetetlen! és sok ember agyatlansága, vagy nemtörödömsége! hát ha szebben jobban kell élni? akkor miéert kell lepusztult környezet?
airmax
2020. szeptember 02. 19:22
Basszus ezt hogy csináltam..? Ilyet nem is lehet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!