Százezres tömeget vár tüntetni Szél és Hadházy október 23-án

2020. szeptember 17. 20:40

A tervek szerint blokád alá veszik a köztévé székházát.

2020. szeptember 17. 20:40
null

Csütörtök délután a Karmelita kolostornál számolt be Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, az LMP egykori társelnökei a legutóbbi nemzeti konzultáció íveinek begyűjtéséről – írja a 444

Hadházy Ákosék nem viccelnek

„Viccből mondhatnánk azt is, hogy 18 millió ívet sikerült begyűjtenünk” – kezdte beszédét Hadházy Ákos. Hozzátette azonban:

„Egyáltalán nem viccelünk,

hiszen egy mocskos és hazug propagandagépezet hazugságai ellen küzdünk.” A képviselő szerint addig kell küzdeniük, amíg el nem érik a céljukat. Ha ezt a küzdelmet hamarabb abbahagynák, az Hadházy szerint nem küzdelem lenne, hanem „picsogás, alibizés”.

Százezer tüntetőt szeretnének látni október 23-án

A képviselők a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy szeretnék tovább vinni a lelkesedést, és újabb feladatot adni az embereknek. Két új célt jelöltek meg: a fizetett kormányzati hirdetések betiltását, és hogy a közmédia élére olyan személyt állítsanak, aki az ellenzéknek is megfelel. Szél és Hadházy ezért tüntetést hív össze október 23-ra a köztévé Kunigunda utcai székháza elé. Azt tervezik,hogy blokád alá veszik az épületet. Hadházy úgy fogalmazott:

ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetik a céljukat.

Ha kevesebb, akkor üzenni tudnak a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást.

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. szeptember 20. 22:15
Reméljük toboroz szakértő szemkilövőket is, csak hogy legyen hangulat!
Agrippa
2020. szeptember 18. 17:56
Ez a két bomlott elméjű szerencsétlen, ákibohóc és dettibohóc, önmaguk paródiája, csak az a baj, hogy az értelmes embereknek már nincs kedve nevetni.
Saksafar
2020. szeptember 18. 15:01
Ennyire unatkozni, mint ez a két szerencsétlen. A buta nép csak nem akarja észrevenni, hogy kikre vágyik valójában, ezért mindent elkövetnek, hogy végre lázadjanak már. Két hülye, egy pár.
Magnólia
2020. szeptember 18. 13:15
Gondolom a maszkokat és a tesztelést te fizeted. Még 1956-ban sem volt 100 e ember az utcán, és akkor nem egy ilyen troger hívta őket. Örülj az 1-2 ezer főnek, annyi meg minden csettintésre ott van, táblás józsival és a dk-s harci centuriókkal .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!