Elküldenek száz dolgozót a budapesti gyógyfürdőkből

2020. szeptember 25. 15:14

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és a BGYH vezérigazgatója jelentette be a leépítést.

2020. szeptember 25. 15:14
null

A vállalatnál alkalmazott munkavállalók tíz százalékát, mintegy 100 dolgozóját készül elbocsájtani a fővárosi fürdőket fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatójukon – közölte a 444. A bejelentéssel egy időben a BGYH érdekegyeztető tárgyalásokat kezdeményez a dolgozókat képviselő szakszervezettel, az pedig, hogy mely munkavállalók érintettek a leépítésben, október második felére derülhet ki.

A 444 tudósítása szerint Kiss Ambrus bejelentette, a Fővárosi Önkormányzat munkába helyezési bizottságot hoz létre, hogy az elbocsájtott dolgozók elhelyezkedését segítse. Elsősorban a főváros cégeinél: a BKK-nál, a Főváros Vízműveknél, a Fővárosi Csatornázási Műveknél, a Főtávnál és a Főkertnél remélik tovább foglalkoztatni az érintetteket. Akinek ez nem sikerül, a Budapest Esély Nonprofit Kft. munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzésein vehet részt – írta meg a 444.

Szűts Ildikó megjegyezte, hogy a létszámleépítés oka a budapesti gyógyfürdők 2020-ban drasztikusan visszaeső jegybevétele. A vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hacsak a járvány miatt nem kell újból bezárnia a budapesti fürdőknek, úgy számolnak, a turizmus 2021 nyarára várható újraélénküléséig kihúzza a cég a mostani létszámleépítés és egyéb megtakarítások jelentette költségcsökkenéssel – írta a 444.

Kép forrása: Facebook

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marica61
2020. szeptember 26. 17:44
ilyen és hasonlo intézkedésekre számithatnak a baloldali szavazok ha a jelenlegi ellenzékre szavazna 2022-ben. biztosak lehetnek benne, hogy öket sem fogják kimélni esetleges gyözelmük után
konfucius
2020. szeptember 26. 12:42
Leépítés, megszorítás, ezeket valahogy mindig csak a ballib vezetések idején hallani, milyen különös... Fogjuk fel ezt tőlük stratégiának, tervnek, programnak '22-re. Aki ilyet akár látni, hallani, szavazzon rájuk!
néhai Ch.Pilot
2020. szeptember 25. 20:36
"... a létszámleépítés oka a budapesti gyógyfürdők 2020-ban drasztikusan visszaeső jegybevétele." Egy kis egyszerű létszámleépítés? Mi ez a puhaság, buzipesti Önkormányzat? Kevés a bevétel? Bezárni az összes gyógyfürdőt! Buzipest Retard :-D
BőröndÖdön
2020. szeptember 25. 20:22
Adjuk el a Lőrinc gazdának ezt az egész virtcsaftot...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!