Szabó Rebekát állatvédelemért felelős megbízottnak nevezte ki Karácsony Gergely

2020. szeptember 03. 12:19

A zuglói alpolgármester saját Facebook-oldalán is megosztotta a hírt.

2020. szeptember 03. 12:19
null

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint több hónapos előkészítő munka zajlott már eddig is az állatvédelemmel kapcsolatban. „Ez a folyamat most új lendületet kap, és elkezdődik a kampányban beharangozott Állatvédelmi Charta pontjainak megvalósítása. A városvezetés számára kiemelten fontos téma az állatvédelem, a Charta első pontja pedig egy ezért felelős főpolgármesteri megbízott („ombudsman”) kinevezése volt, amely most teljesült. Közben pedig már folynak az egyeztetések egy kedvezményes ivartalanítási program indításáról és az állatvédelmi civil kerekasztal összehívására is sor kerül az ősz folyamán. Szabó Rebeka ezt a megbízatást társadalmi munkában látja el, zuglói alpolgármesteri feladatai mellett” – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Szabó Rebeka hozzáfűzi: „remélem, hogy hamarosan konkrét lépésekről, eredményekről is beszámolhatok majd! A feladat nagy, a Chartában megfogalmazott vállalások öt éves ciklusra szólnak, de valahol el kell kezdeni. A megbízatást zuglói alpolgármesteri feladataim mellett, társadalmi munkában látom el.

Kép forrása: Facebook

 

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2020. november 28. 13:04
Gondolom első dolga valami patkányvédelmi intézkedés lesz!
Selamat
2020. szeptember 04. 08:02
"Szabó Rebekát állatvédelemért felelős megbízottnak nevezte ki Karácsony Gergely" Szóval, ennek a lánynak az a dolga, hogy tűzön vízen keresztül védje a szoclibsi állatokat.
Kettőazkilenc
2020. szeptember 03. 23:16
A kutyaszarra jó lenne valami megoldást találni, mondjuk 40 óra közmunka aki kutyát rossz helyen szarat és / vagy nem szedi fel.. pl közterületi kamerákat erre is lehetne használni...
atila68
2020. szeptember 03. 21:13
Lánchíddal mi lesz Gézám? Szüleim kérdik hol a 20.000 Forint. A tavalyi, meg az idei is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!