Román sajtó: Orbán Viktor a Fehérvár kispadjára csábítja Gheorghe Hagit

2020. szeptember 13. 18:52

Már Hagit is elvennék Romániától a magyarok – kommentálja a híreszteléseket a Főtér.

2020. szeptember 13. 18:52
null

Orbán Viktor személyesen és évi két millió eurós fizetéssel győzködi Gheorghe Hagit, hogy legyen a MOL Fehérvár labdarúgó-csapatának edzője – írja vasárnap délután román sajtóértesülésekre hivatkozva a Főtér.

Az erdélyi magyar portál cikkében felidézi: A FC Viitorul vezetőedzői posztjáról a nyáron hat év után lemondó Haginak a nevét viselő konstancai fociakadémia tulajdonosaként korábban is jó viszonya volt felcsúti Puskás Akadémiával, ám a román sajtó inkább azt emeli ki, hogy a Videotonban két korábbi Viitorul-játékossal, a francia Lyes Hourival és a macedón Boban Nikolovval is újra együtt dolgozhatna a román edző.

A Főtér ugyanakkor szkeptikus a román médiumok híreszteléseivel kapcsolatban, mondván hogy miért lenne szükség váltásra a fehérváriak kispadján, amikor eddig veretlenek a bajnokságban, és az Európa Ligában is versenyben vannak.

„A román sajtónak azonban a jelek szerint fixa ideája, hogy a magyarok vinnének mindent, ami román foci: a héten például ismét felmelegítették a Kolozsvári CFR csapatának magyar kézre kerülését is” – zárja cikkét az oldal.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. szeptember 15. 05:31
De az. Olyan megye magyarul nem létezik, hogy, idézem: "Buzau". Bodza megye létezik csak. https://mandiner.hu/cikk/20200909_szaznal_tobb_lakast_fosztott_ki_egy_roman_bunbanda_belgiumban
cutcopy
2020. szeptember 14. 11:05
Román sajtóértesülések.. )
gin74tonic
2020. szeptember 14. 06:42
nagy szerencsetek hogy itt vagyok es rendet teszek a fejekben. Hagi - a Karpatok Maradonaja - jo edzo. A profi fociban mindent penzzel mernek, Hagi egy felmillo-masfel millio euro kozotti eves fizetest kidolgozni tudo edzo. Rebrov masfel milliot kap a Fraditol 3 evre, ki is termeli ha iden bejutnak a BL csoportba. Hagi fia es meg egy csomo gyerek Constancaban a Hagi fociakademiarol mar nyugati vagy eros kelet europai bajnoksagokban jatszik. Hagi ezt jol csinalja: nem azert mert okos hanem mert nem hulye jo szakembereket hozni. Hagi egy nacionalista taplo, de nem hulye: profi, aki penzert dolgozik, meghozza jol. Haginak van ara, amit aki megfizet megkapja a szakertelmet, kb amikor a komuves szakertelmet vesszuk meg hogy fesse ki a gyerekszobat. Hagi akkor jon a vidihez ha 1. eleg penzt kap 2. latja hogy tud elorelepni. ( mert ha nem lep elore mert nem jo csapat fizet neki akkor elveszti a hitelet es csak 100.000eurot fog erni azert mert nem tudja hogy melyik csapattal tud elorelepni. ) VILAGOS? nem szamit hogy OrbanViktor, maga a Satan vagy Ferenc Papa kapacitalja, a lenyeg hogy jo lepest tegyen. Ehhez a Vidi nem tunik jonak. Es ez a lenyeg.
Kettőazkilenc
2020. szeptember 14. 00:51
Nem tudom, hogy van-e igazság a sztoriban nem érdekel a foci. Viszont Romániában kampány van, mindjárt helyhatósági választások. Ezért most a magyaroktól féltenek mindent per pillanat (pl Marosvásárhelyen van magyar jelölt így most az a narratíva, hogy veszik el a magyarok Marosvásárhelyt). Ennek fényében a román sajtó sztorija inkább mulattató.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!