Részben igazak Fekete-Győr kijelentései Bajnai külügyminisztere szerint

2020. szeptember 27. 16:11

Balázs Péter reagált a Momentum elnöke mellett Oszkó Péter és Bajnai Gordon kijelentéseire is.

2020. szeptember 27. 16:11
null

„A hír igaz, de nem úgy” – fogalmazott Balázs Péter az ATV megkeresésére. A volt külügyminiszter felhívta rá a figyelmet, hogy a V21 csoport, melynek tagja többek közt ő maga, valamint hozzájuk köthető Oszkó és Bajnai is nem egyik vagy másik párt programjának kidolgozásában segít, hanem a közös ellenzéki program gerincének összeállításában. Nemrég Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Bajnai Gordon volt miniszterelnök is magyarázkodásra kényszerült, ugyanis Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elterjesztette a hírt, mely szerint egyenesen a mozgalomnak segít pártprogram kidolgozásában a két szakember. Mint Bajnai Gordon fogalmazott, ezzel „kényelmetlen helyzetben találta magát”. Hasonlóan fogalmazott Oszkó Péter is. Előbbiről itt, utóbbiról pedig itt számoltunk be.

Szintén elterjedt hírré vált, hogy a V21 csoport, melynek társelnöke Balázs Péter szintén a Momentumnak dolgozik. Az ATV ebből a célból kereste meg a volt külügyminisztert, aki elmondta segítenek a Momentumnak, de nem csak nekik. Mint fogalmazott a V21, melyet 2017-ben hoztak létre, hogy összefogja az ellenzéki együttműködést a teljes összefogásnak segít. Balázs Péter úgy fogalmazott örülnek, hogy szemben 2018-al, az ellenzék már most megegyezett az egy körzet-egy jelölt elvről, azonban „nem egyik vagy másik párt programjának a kidolgozásában segítenek, hanem a közös ellenzéki program gerincének összeállításában”.

Fotó: Balogh Zoltán

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. szeptember 28. 15:22
Ez a vén majom is csak makogni tud! ........................nem osztogatnak hanem fosztogatnak!!
teljesenertelmetlen
2020. szeptember 27. 21:26
Nagy a siker az összefosósdiban: lásd Mohács, Karcag.
olajfa1
2020. szeptember 27. 20:59
Szóval Fegyőr "elszólta magát+... erre mindenki "hivatalosan tagad"... NA ILYENKOR TUTI AZ IGAZSÁG!...
Kanóc
2020. szeptember 27. 20:40
"a közös ellenzéki program gerince" Muhahahahaha! #miafaszérvállaltamel #sokapatkány #istenemági
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!