Szükség van a keresztény hitre
Az újraalapításának 300. évfordulóját ünneplő Törökszentmiklós túléléséhez is szükség volt a keresztény hitre – mondta Soltész Miklós, megjegyezve: ezzel szemben ma „olykor erőszakosan, máskor alattomosan próbálják meg elvenni értékeinket, köztük támadni és szétverni a kereszténységet”.
Szólt arról is, hogy a törökszentmiklósi Szent Kristóf Katolikus Óvodában négy óvodai csoport kezdheti meg a 2020/21-es tanévet. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda tagintézménye egy átmeneti megoldásnak szánt, ám végül 15 évig használt régi és elavult épület lebontását követően 475 millió forintból újult meg – tájékoztatott. Soltész Miklós az eseményen bejelentette: a településrész néhány éven belül tovább szépül, hiszen ugyancsak a kormányzat és az egri főegyházmegye támogatásával hamarosan elkezdődik egy másik régi épület rekonstrukciója, melyből új kollégiumot alakítanak ki.
(MTI)
Címlapkép: MTI/Mészáros János