Közbeszerzési Hatóság: Komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában

2020. augusztus 11. 11:10

A legfontosabb hiba a referenciaidőszak volt, amit jogszabály határoz meg.

2020. augusztus 11. 11:10

Komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában, ezért küldték vissza hiánypótlásra – mondta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Az elnök ismertetése szerint a közbeszerzési felhívás a jogszabályban „feketén-fehéren” rögzített feltételeknek több pontban sem nem felelt meg. Kiemelte, a legfontosabb hiba a referenciaidőszak volt, amit jogszabály határoz meg. Kifejtette, a főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

Kovács László a problémát úgy érzékeltette, „ki szeretne olyan ügyvédet megbízni a jogi képviseletre, aki 10 éve nem praktizált (...), az építési beruházásoknál is így van, én nem szeretnék olyan épületben lakni, amit olyan kőműves épít, aki 10 éve nem épített semmit”.

A hatóság elnöke kitért arra is, a közbeszerzési eljárások száma az idei első félévben – valószínűleg a koronavírus-járvány miatt – jelentősen csökkent. Idén az első hat hónapban 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az összértéke ezer-háromszáznegyvenhat milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az eljárások száma – 2019 hasonló időszakához képest – 25 százalékkel volt kevesebb, értékében pedig 20 százalékkal – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aegopolis.
2020. augusztus 11. 14:04
Ezek szerint lyukra futott, aki szerint az A-Híd Zrt-t akarta a BKK a projektbe, hiszen nekik számos friss referenciájuk van.
nick89
2020. augusztus 11. 13:25
Amikor 1 mondatban 2 "volna" is van, akkor ti mindig valamit maszatolni vagy hazudni akartok.
nick89
2020. augusztus 11. 12:24
Nem érdekel, ki mivel akarja megideologizálni a lopását. Mindegyik tőlem lop. Lámpavasra velük.
anaphylaxiás sokk
2020. augusztus 11. 11:43
Gergely, ha pisilsz, kérj meg valakit, hogy fogja. Képes vagy és még azt is elrontod...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!