Köves Slomó szerint helytelen politikai bunkósbotként forgatni az antiszemitizmust

2020. augusztus 26. 10:47

Különösen furcsa, hogy egy német politikus bírálja Magyarországot, hiszen Németországban 2019-ben 1824 antiszemita cselekmény volt, míg hazánkban összesen harmincöt – fogalmazott az EMIH vezetője.

2020. augusztus 26. 10:47

Az EMIH vezető rabbija Michael Roth német uniós külügyi államtitkárnak egy interjúban tett kijelentésére reagált, amelyben antiszemitizmussal vádolta Magyarországot – közölte a HírTV. „Különösen furcsa, hogy egy német politikus bírálja Magyarországot, hiszen Németországban 2019-ben 1824 antiszemita cselekmény volt, míg hazánkban összesen harmincöt” – fogalmazott az EMIH vezetője és emlékeztetett rá, hogy míg Magyarországon stagnálnak ezek az adatok, addig Németországban évről évre növekszik a számuk.

Fontos lenne, ha a politikusok is komolyabban vennék ezt a kérdést és nem kiüresedett politikai bunkósbotként használnák” – fogalmazott a főrabbi. Az EMIH vezetője ezzel Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár kijelentésére reagált, aki antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. „A Magyarország ellen indított 7-es cikkely szerinti eljárás egyik szempontja a hatalmas antiszemitizmus volt az országban” – fogalmazott Roth egy német hírportálnak adott interjúban. A német politikus szombati nyilatkozata miatt hétfőre bekérették Németország budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. augusztus 27. 07:17
Pedig a ballibek előszeretettel ragasztják rá bárkire alaptanul hogy antiszemita.
nemecsekerno_007
2020. augusztus 26. 14:59
A holokausztot és az antiszemitizmust a kommunisták bűneinek mosdatására se kéne már használni.
balbako_
2020. augusztus 26. 14:35
Végre egy rabbi, aki nem bujkál a kommunistasága miatt a zsidósága mögé.
egripeti77
2020. augusztus 26. 14:16
Köszönjük Köves úr, hogy rávilágított erre az ellentmondásra. Önt legalább nem fogják ezután lefasisztázni (bár már ebben sem vagyok biztos)...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!