Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Nemcsak Magyarország gondolja úgy, hogy fegyverkezni kell, hanem a NATO is – fogalmazott a honvédelmi miniszter a Kossuth rádióban.
A jelenlegi légvédelmi rakétarendszer több mint 40 éves, megérett a cserére – mondta a honvédelmi miniszter hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Benkő Tibort annak kapcsán kérdezték, hogy múlt szerdán David Cornsteinnel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszer-komponenseket a Magyar Honvédség.
Közölte: elsőként a rakétákat szerzik be, az indítóállvány, illetve a lokátor beszerzéséről még tárgyalnak. A miniszter hangsúlyozta: nemcsak Magyarország gondolja úgy, hogy fegyverkezni kell, hanem a NATO is, de a nemzeti érdek az elsődleges.

(MTI)
